Gilmore Girls

By | 5:01:00 Leave a Comment

Szívek szállodája

(egy anya-lánya kapcsolat margójára)

 Lorelai Gilmore 16 évesen teherbe esett, ezért ott kellett hagynia a tanulmányait. Szülei nem támogatták, ezért kénytelen volt a saját lábára állni és mivel párja, Christopher is elhagyta, egyedül nevelte fel lányát Lorelai Gilmoret (igen, tudom. Lorelai a sok fájdalomcsillapítóra fogja a névválasztást...de akkor is). Innentől csak Roryként emlegetném, hiszen a sorozatunkban is így említik. Szóval. Roryt 15 éves korában ismerhetjük meg, pedáns tanulóként akivel semmi probléma nincsen, legjobb barátnője pedig a koreai származás Lane, akit anyja szigorú vallási korlátok közt nevel. Lane és Rory pelenkás koruk óta ismerik egymást. A szigorú szabályok miatt Lane leginkább Roryéknál lóg és éli ki lázadó korszakát pár anyja által tiltott banda zenéjének üvöltetésével. Lorelai szabadon neveli lányát, hiszen Ő maga is csak 31 éves sorozatunk elején. Mondhatni amolyan húg-nővér kapcsolat az Ő kapcsolatuk leginkább. Lorelai zülléséből Rory maximum annyit örökölt, hogy mániákusan pusztítják közösen a világ kávékészletét Luke kávézójában.
 Tényleg. Lukeról majdnem elfeledkeztem. Ő vezeti az egyetlen normális éttermet a kisvárosban, ez a hely mellesleg sorozatunk egyik fő helyszíneként szolgál. Luke szintén főszereplőnek mondható, hiszen talán Ő az egyetlen aki mindig részt vesz a kicsi család életében. Ki tudja, talán még valami lesz közte és Lorelai között?! ;) Lorelai legjobb barátnője, Sookie is fontos része a sorozatnak. Ő a főszakácsa a szállónak amit mondhatni Lorelai vezet Anno, mikor Lorelai teherbe esett, itt kapott egyedül állást és azóta itt dolgozik. Sőt.
 A sorozatból kiderül még milyen kapcsolata van a szállodával. Emilyről és Richardról se feledkezzünk meg, hiszen Ők nevelték (vagy inkább nem nevelték) Lorelait, de mivel Rory felvételt nyert egy neves, viszont expenzív iskolába, Lorelai kénytelen volt a szüleihez fordulni kölcsönért.
 Kukkantsatok bele a sorozatba, ha kíváncsiak vagytok milyen feltételekkel kapta meg ezt a kölcsönt. Megismerkedhetünk még Miss. Pattyvel, aki elől semmit nem lehet eltitkolni. Ismétlem. SEMMIT. Aztán ott van még Jess, Dean és Paris. 

Valaki nézi közületek az Odaátot? Akkor itt egy jó hír: Dean neve itt is megjelenik, csak most a sorozatbeli Sam játssza ;)

Itt a szokásos portálról a vélemény:
"Hadarnak, kapkodnak, szeleburdik" - én pont azért szeretem! Igazából kipróbálnám milyen lenne egy olyan közösségben élni, mint Stars Hollow. Még akkor is, ha van 1 Kirk és Taylor. A kedvenceim a filmes utalások! "ám amikor már a férfiak is abban a hebehurgya, kistinilányos stílusban kezdtek beszélni" - sztem ez leginkább akkor fordult elő, ha Lorelai felhúzott valakit.
Jó szórakozást drágáim és ha valaki rajtam kívül hatalmas Stars Hollow rajongó rögvest írjon kommentet. Jó lenne valakivel kibeszélni az egészet töviről-hegyire.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése