A minap kutakodtam a bloggerek
világában, érdekelt ki mivel foglalkozik mostanában, hát megkaptam. Szent
Johanna Gimi. Még mindig felemlegetik, ki hogyan és miként az már csak ráadás.
Személy szerint imádom. Minden
egyes sorát. Kacagtam, fuldokoltam és sírtam is rajta. Ennél többre soha nem is
lesz szükségem egy könyvsorozat végén. Ezek szép emlékek.
21 éves vagyok, kétszer
olvastam eddig a sorozatot, tervezem, hogy idén is a kezembe veszem őket, az
előbb említett okok miatt, valamint, azért mert nosztalgiával ruház fel. Ha nem
is így teltek a gimis éveitek, azért valami hasonlót csak felfedeztek benne,
vagy az érzést, hogy szerettétek volna, ha ilyen. Mindenesetre én még most is
élvezem.

Nem kritizálás képen volt
feltűntetve, ez volt a szerző véleménye. Elfogadom, csak nem olvasta. Így nem
értek vele egyet. Ezért fordult meg a fejemben, hogy megérdeklődöm, mi a ti
véleményetek!?
Szerintetek is túl van
értékelve ez a könyv? Vagy csak annak
tűnhet bárki olyannak, aki nem olvasta még?
Nem tudom a választ, én olvastam,
elfogult vagyok, mert még mindig szeretem, viszont érdekelne mások véleménye.
Szóval, kérlek, írjátok meg nekem! J
Szia!
VálaszTörlésSzerintem is túlértékelt, s fele se annyira jó, mint mondják. Az első három részből semmi nem ugrik be, ahogy a hatodikból sem. A szereplők egysíkúak, Cortezről azon kívül, hogy menő, semmit se tudunk meg. Mindenki jó franciából, de angolhoz már hülyék, sőt egyből anyanyelvű angoltanárnak kell tanítania a kezdőket, ez annyira logikus... Virág sötét, mint az országút. És Renin meg Kingán kívül mindenki buta, alig megy nekik egy tárgy.
Szia! Szerintem se olyan jó, mint mondják. Elolvastam az egész sorozatot, de nem találtam túl érdekesnek. A karakterek sablonosak, az események kiszámíthatóak. Igaz, volt benne pár humoros rész, de úgy gondolom egy-egy viccnél több kell ahhoz, hogy egy könyv jó legyen.
VálaszTörlésTöbbször is elkezdtem az első könyvet, de sose tudtam befejezni. Számomra is túlértékelt, és az én (!!) ízlésemnek már gyerekes. Nem tudtam azonosulni a főszereplővel és vele együtt majdnem mindenki idegesített. Volt hogy egy-egy viccen elmosolyodtam, de ahogy előttem is írták: több kell ennél egy jó könyvhöz. Ráadásul sokszor megkapom az SZJG olvasóktól, hogy nincs e egy bátyám a megegyező vezetéknév miatt, de persze ez nem különösebben zavar, nem ez az ok, amiért én kimaradtam a SZJG-lázból.
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésÉn olvastam az összeset, és imádtam őket. Igaz, 12 éves voltam. Azóta háromszor igyekeztem újraolvasni az elsőt, de képtelen vagyok rá. Másodjára már unalmas, vontatott, a viccek elvesztették az élüket, ráadásul közben rájöttem, hogy nyelvileg sem akkora szám. Szerintem egyszer olvasós könyv, de nem kimondottan szörnyű. Az viszont biztos, hogy túlértékelik. Ha nagyon érzéketlen akarnék lenni akkor azt mondanám, hogy hasonlítsuk össze az SZJG-t Dragomán György Máglyájával, és akkor láthatjuk, milyen szinten is van az egész, és hogy mennyire nem fair, hogy az egyiket alig ismerik, a másikat pedig konkrétan mindenki. Viszont igazságtalanság volna ezt tenni, hiszen az SZJG csupán egy szórakoztató regény, egy tiniknek szóló kis romantikus mese, míg a Máglya sokkal komolyabb mű, nem egy kategóriába tartozik a kettő. (Kicsit olyan lenne ez az összehasonlítás, mintha Christopher Moore Totál szívás című könyvét akarnák összehasonlítani mondjuk a Drakulával xd)
Üdv: Kriszti
Vannak akik szerint túl van értékelve, ez mindig így lesz. Ennél a könyvél és más fanatikus dolgoknál is. Viszont, aki olvasta, úgy ahogyan te is említetted: nevettünk, sírtunk, fuldokoltunk, az tudja miért is emlegetik/ - jük így ezt a könyvet. Eggyé váltunk a szereplőkkel - ez épp elég magyarázat arra, hogy miért értékeljük "túl". Szerintem az olvasók minimum 80% azt kívánja bárcsak az ő életében is lennének ilyen emberek. Egy Zsolti, egy Ricsi, egy Virág a kis állataival:) és természetes egy Kinga, aki bár nem mindig emberi módon, de nem hagyja, hogy a földre zuhanyunk és ott kaparászunk kétségbe eseten. Cortezről ne is beszéljünk, őt azt hiszem nem kell kifejtenem. Plusz a főszereplő imád olvasni, ami abból adódóan, hogy egy könyvszereplő és róla olvassunk, elég bátorítást add, hisz a legtöbb könyvmoly cikinek érzi, ha mások előtt búja a könyveit, Reni nem így volt ezzel:) Kissé friss érzelmekből táplálva írom a soraim, merthogy csupán 1-2 hónapja fejeztem be a kötetet, de vélemény az vélemény.:)
VálaszTörlésNa, jó azt hiszem túl tettem a feltett kérdésen, de egy SzJG bejegyzés meg én? Szerintem legközelebb tiltsák le a lehetőséget a megjegyzéseket illetően.
Xoxo