Hétfői Hírzuhatag

By | 10:32:00 Leave a Comment
Mostantól itt a Starliton Hírzuhatag néven fogom összegezni az adott nap legfontosabb focis híreit.


Kezdeném azzal, hogy Miroslav Klose, a Lazio legendás német csatára bejelentette, hogy elhagyja a római gárdát. 

A játékos szerződése idén jár le, és az utolsó meccse vasárnap a Fiorentina ellen lesz. Ebben a szezonban már kevesebb lehetőséget kapott a 37 éves játékos, de így is 6 gólt jegyzett, igaz, többnyire csereként. 

Ha mindent figyelembe veszünk, akkor a Laziónál összesen 59 gólt szerzett, míg a válogatott színeiben 137 meccsen 71 gólt rúgott 2001-2014 között. 

Nagy valószínűség szerint ezzel a karrierjét is be fogja fejezni.



A következő hír egy átigazolási infó.

 A Bayern München csapata hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette korábbi játékosát Mats Hummelst a rivális Dortmundtól. 

Amikor a Bayernnél volt, Lúcio mögött nem tudta beverekedni magát a kezdőbe, így először kölcsönbe, majd végleg a Dortmundhoz került, ahol nagyon sikeres volt.

Most az utolsó meccsét pont a Bayern csapata ellen vívhatja a Német Kupa döntőjében. 

Meg kell jegyezni, hogy személyében VB győztes játékosról van szó, aki a társaival már összeszokhatott, hiszen a válogatottban évek óta együtt játszanak. Az biztos, hogy a Boateng-Hummels védőpáros nem hangzik rosszul. 




A következő hír is a Bayernhez köthető, hisz a Bajorok nagyon aktívak voltak ma.

 Sikerült megszerezni a jövő egyik nagy reménységét Renato Sánchest aki a Benficából érkezett 35 milló euróért, de kölünböző bónuszokkal ez akár a 80 millió eurót is elérheti. 

Sánches mindössze 18 éves, de már a BL-ben is bizonyított, csakúgy mint a bajnokságban. Rendkívül harcos, küzdő, erőteljes játékosról van szó, kicsit Edgar Davidshoz hasonlít a stílusa. Véleményünk szerint jól járhat vele a Bayern és Ancelotti is.




A magyar foci világában is történt egy érdekes átigazolás.

Kemenes Szabolcs, a Honvéd kapusa a Paks csapatához szerződött. A 29 éves játékos már korábban bejelentette a távozását, a Paks élt a lehetőséggel és lecsapott rá. 

Kemenes védett korábban a Fradiban és külföldön is, például Cipruson és Angliában is. Mindenképp jól járhat vele a paksi gárda, akik továbbra is csak magyar játékosokkal operálnak.







A mai Premier Liga meccsen a Manchester United gárdája utoljára látogat az Upton Parkba,a West Ham otthonába. 

Legutóbb a West Ham kikapott 4-1-re, amivel minden esélyük elúszott a bajnoki címtől. A United, még ha nehezen is, de legyűrte a Norwichot, így ha a következő két meccsét behúzza, akkor ott lehet a Bajnokok Ligájában, a Manchester Cityt kiszorítva, így ebben az esetben Guardioláéknak selejtezniük kellene.

Mit gondoltok a Bayern két igazolásáról?
Tudassátok velünk kommentbe, illetve kövessetek minket a közösségi média felületein!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése