.png)
Sophie Jordan
Hidden – Menedék
(Tűzláng-trilógia
3.)
Fülszöveg:
Sophie Jordan
Tűzláng-trilógiájának záró részében Jacindának ki kell szabadulni a drakikon
kegyetlen kísérleteket folytató enkrószok fogságából, és kiszabadítani
fogolytársait is, miközben kiutat kell találnia egy szerelmi háromszögből is,
és rendet tennie a felbolydult, korrupt falkában, ahonnan származik. Az ember
fiú és a draki herceg között őrlődve újra kell értelmeznie, hová tartozik és mi
a fontos számára, és kemény leckék árán megtanulnia, miről tud lemondani, ha
kell, és mi az, amit képtelen örökre elveszteni…
Nagyon jó az alapötlet, a
sárkányok, hogy Jacinda a faj különleges egyede, beleszeret Willbe, a vadászba,
ezzel kialakul egy harci helyzet. Miközben Cassian, a lány párja a darkiknál,
kötelező szerelem, s mégsem. Ugyanis Jacinda belé is szerelmes lesz. Úgy érzem
más író kezében ez a történet megállta volna a helyét, de Sophie Jordan-nál
nem. Willt nem sikerült olyan karakterré változtatnia, ami szerethető lett
volna. Eléggé Alkonyat hatást éreztem a karaktereknél. Will – Edward, Jacob –
Cassian, mégis míg abban a könyvben mind a két karaktert eltudtam fogadni, s
drukkoltam nekik, addig itt semmi nem történt. Az első pár oldal után tudtam mi
lesz a könyv vége.
Nem értettem miért szereti
Jacinda Willt, nekem annyira nem jött át, pedig próbálkoztam megkedvelni mind a
kettő karaktert, de sokkal élvezetesebb volt a mellékszereplőkre koncentrálni.
Cassian, Miram, Tamra, Deghan, Corbin, ők nyújtották nekem azt, amit a
főszereplőknek kellett volna. Mégis kevésnek éreztem a szereplésüket,
szívesebben olvastam volna csak róluk…
Valahogy felfoghatatlannak
tűnt, hogy ha Will miatt halt volna meg Cassian, miként szerethette volna tovább
Jacinda a fiút? Én soha nem lettem volna képes rá, hiszen a herceg volt a lelki
társa – erős fogalom, de itt tényleg erről volt szó. Jacinda döntései
megkérdőjelezhetőek, idegesítő ő maga, egyszerűen elviselhetetlen karakter vált
belőle, nem tudtam elfogadni, hogy azért szereti Willt, mert csak, ezt akarta
lenyomni az írónő a torkomon.
Nekem nagyon sok volt a
megkérdőjelezhető érzelem, a cselekmény, a döntések, a háttér sztori a
drakikról, enkrószokról. Többszöri olvasásra sikerült csak befejeznem a művet. Olyan
utalások voltak Will és Jacinda szerelmére, amitől inkább agybajt kaptam, mint
folytattam volna a könyvet.
„De ez az egész borzasztó. Érezni ezt a gyászt Cassian iránt, de nem
merni kimutatni, nehogy megbántsam vele Willt.”
„Tudom, hogy igazam volt, amikor Willt választottam. Mindenben igazam
volt. A szavai bebizonyították, hogy ösztöneim nem csaltak. Ő sosem tenne
semmit szándékosan, amivel bárkit is bántana. Engem. Vagy Cassiant.”
Szóval azért szereti Willt,
mert soha senkit nem bántana? Nekem teljesen így jött le, amitől már csak a
fejemet ráztam. Jacinda végig a drakikat választotta – gondolom az írónőnek
önkéntelenül sikerült ezt éreztetnie velünk -, s mégis Willel maradt, az utolsó
oldalig, aki vadász családból származik.
Azt mondják az a jó könyv
ismérve, hogy érzelmeket csal ki az olvasóból, de én csak dühöt éreztem az
írónő iránt, mert nem olvasta újra a könyveit, s ellenkező érzelmeket sugallt,
mint amit leírt. Nagyon jó lett volna a trilógia, ha kicsit át van gondolva… De
nem volt.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése