Bejegyzések

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Animék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Animék. Összes bejegyzés megjelenítése
Sziasztok!
Egy anime ajánlóval érkeztem ma, ugyanis pont most fejeztem be a Loveless c. animét, és hát van mit írnom. Előre szeretném leszögezni most is, hogy nem vagyok profi a témában, sőt lehet, hogy sok dolgot nem is tudok, de egy véleményt azért mégis szeretnék alkotni. Ha érdekel titeket tartsatok velem!

Igen, ismét egy shounen ai  anime, vagyis fiúxfiú kapcsolat, ettől függetlenül, pár csóknál és ölelésnél nincs több dolog. Az anime alap témája, ahogy én levettem nem a szerelem, bár a címét, ha lefordítjuk akkor igazán arra gondolnánk, hogy ez biztos egy szerelmi dráma lesz, de nem! Loveless=Szeretet nélküli

Kezdjük azzal, hogy nagyon pozitívan álltam ehhez az animéhez, már a címe megfogott és a főszereplőt is nagyon érdekesnek találtam. Ugyan az elején folyton megállítgattam, és próbáltam értelmezni, hogy most mi, hogy, de a végére körülbelül megértettem, miről van szó.

Az alap ötlet, szerintem csodálatos, a grafika is jó, viszont néhol eléggé összefolynak az események, illetve a szereplők úgy viselkednek, hogy a hajamat tépem tőle. Komolyan mondom, most néztem meg az utolsó kettő részt és majdhogynem sírva fakadtam. 

Az utolsó részről picit bővebben szeretnék írni. Én végig izgultam, hogy most ez álom vagy valóság, és reménykedtem benne, hogy na majd a végére kiderül, hogy álom volt e. Erre mit kapok? Úgy állították be végül, hogy ez a főszereplő sorsa. Na, de kérdem én. Mi az a vég, hogy az a főszereplő sorsa az, hogy minden barátját kinyírja a szerelme, majd hogy teljes legyen a kép őt is megöli? Ezzel még nem is lenne akkora baj, ha tényleg megtörténne. De nem történik meg! Ott állunk, hogy kapunk egy látomást, ami vagy bejön vagy nem, viszont a készítők annyira se képesek, hogy legalább ha már ilyen szomorú véget akarnak, akkor tényleg legyen szomorú vég, és ne hagyják, hogy a néző azon agyaljon, hogy most akkor mi lett.

De pozitívum, hogy az anime során senkit nem találtam annyira idegesítőnek, mint a No.6-ban Safut. Persze, voltak részek, amikor azon agyaltam, hogy én ezt miért is nézem, ettől függetlenül nagyon tetszett az egész.

Hogy a kedvenc animéim közé sorolom e? Nem. Egy élmény volt nézni az biztos, de nem tudom a kedvenc animéim közé sorolni, mivel a vége nagyon sokat el vett tőlem. Rengeteg dolog maradt nekem kérdőjel, és mivel annyira sok dolgot nem tudtunk meg erről a világról, ezért még annyira utána se tudok gondolni.

Ettől függetlenül megéri megnézni, már csak azért is, mert tényleg vannak részek benne, amik nagyon jól sikerültek. Illetve a opening és az ending olyan csodásak, (főleg ha érted, hogy miről énekelnek) hogy már azért megéri megnézni.

Opening:


Ending:



Remélem tetszett ez a bejegyzés, és ha kedvet kaptatok nézzétek meg, illetve ha már láttátok írjátok meg kommentbe a véleményetek!
Puszi: Rowena

Sziasztok!
A mai napon meghoztam az első anime ajánlómat, aminek a témája a No.6 lesz. Nem akarok ezzel a bejegyzéssel senkit megbántani, csak szimplán leírom a véleményemet, amit még kritikának sem neveznék, mert nem nagyon ismerem még ki magam animék terén, de azért remélem van, akinek tetszeni fog ez a bejegyzés.


Történet: A jövőben járunk, ahol az emberek törekednek a teljesen tökéletes társadalomra, és akik nem illenek ebbe szépnek hitt képbe, azok rejtélyes módon eltűnnek. Az utolsó nagy háború után, sok lakható terület lakhatatlan lett, így a megmaradt részeket hat régióra osztották. A főszereplő Shion a Hatos Zóna lakosa, aminek 3 része van. Chronos, az Erdő Kert és a legvégére az Elveszett város. Shion 12 éves korában segít egy "VC"-nek (Nezuminak), így kizárják a Speciális Tagozatból és édesanyjával még Chronosból is ki kell költöznie. Telik múlik az idő, és hoppá el is szaladt 4 év, és Shion újra bajba keveredik, amiben Nezuminak is lesz szerepe.

(Ez egy shounen ai anime, vagyis fiúxfiú kapcsolat van benne. )

A történet, és a grafika is nagyon tetszett, és Nezumi karaktere igazán kifejező lett. Őszintén megmondom, hogy Safu már az elején se volt szimpatikus, és legszívesebben kiírtam volna a sorozatból, viszont a Kutyatartó egyszerűen eszméletlenül volt kitalálva. Mind a reakciók, mind az egész háttér története átjött, és komoly mondom, már szinte vártam, hogy újra előkerüljön. Safuról ez nem mondható el, ő mikor előkerült, folyton arra vártam, hogy tűnjön már el.
Egyik kedvenc részem az animében. :D
Shionon egyértelműen látszik a karakterfejlődés, míg az elején legszívesebben kikapcsoltam volna az animét, annyira irritáló volt a gyerekes naivitása, de a történet végére egészen megkedveltem őt is.
Na, és jön a feketeleves. Nezumi. A kedvenc karakterem, ezt bátran állíthatom. Amikor énekelt, az olyan meseszép volt ( nem véletlen van letöltve ) , hogy hihetetlen. Voltak pillanatok, amikor legszívesebben ugyan felpofoztam volna, de ilyen pillanat szerintem mindenkinél előfordul.

Egy nagyon jó anime, amihez hasonló kevés van (pedig tényleg neki voltam feküdve, hogy találjak) és olyan dolgokra világít rá, ami tényleg nagyon fontos, például, hogy nincs tökéletes. Igazából mindenkinek ajánlom, akit nem rettent el egy egy csók a fiúk között. (Tényleg, ha jól emlékszem ösz visz 2 csók volt benne. )

E mellett fontosnak tartom megemlíteni Nezumi és a Kutyatartó kapcsolatát, hiszen ha jobban megnézzük, mind a ketten folyamatosan ott voltak egymás mellett, és segítették egymást, de ugyanakkor úgy viselkedtek, mintha a másik egyáltalán nem volna fontos. (Jó, oké a végére ez nem igaz.)


Remélem tetszett ez a bejegyzés is, írjátok meg kommentbe, hogy nektek tetszett e és mi a véleményetek róla.