Az EB csapatainak elemzése: 1. rész: Albánia

By | 5:39:00 Leave a Comment

Nemsokára itt a várva várt pillanat. Hamarosan kezdetét veszi az Európa-bajnokság. Ennek alkalmából az összes EB-n résztvevő csapatot hosszasan fogom elemezni a kezdésig. Az első részben Albánia csapatáról lesz szó.


Az albán csapat még soha nem vett részt semmilyen világeseményen, főleg nem az Európa-bajnokságokon. Azonban Platini ötlete alapján 24 csapatos lett az Eb és ezt Albánia is kihasználta. 
A sikerkovács edző Gianni de Biasi, aki 2011 decemberében váltotta Josip Kuže edzőt. Az Eb selejtezőit a csapat egy Portugália ellen aratott emlékezetes 1-0-ás győzelemmel kezdte, megadva ezzel lökést a csapatnak. Ezt egy Dánia ellen elért 1-1- követte, ami szintén nagyon jó eredménynek mondható.  Az utolsó mérkőzésen pedig a csapat Örményország gárdáját múlta felül 3-0-ával ezzel történelmet írtak, hiszen kijutottak az EB-re történetük során először. 


Legjobb eredmény: még soha nem jártak az Eb-n
Edző: Gianni de Biasi (olasz)
Legtöbb góltszerő játékos: Erjon Bogdani (18)
Legtöbbször szerepelt játékos: Lorik Cana (87)
Szövetség megalakulása: 1930
Becenév: Shqiponjat (Sasok)
Stadion: Elbasani Arena, Elbasan


Az edző,aki történetet írt: Gianni de Biasi:

Született: 1956. június. 16.
Nemzetiség: olasz
Csapatai játékosként többek között: Inter, Palermo, Pescara Calcio
Csapatai edzőként többek között: Mielőtt átvette az albán csapat irányítását az Udinesenél dolgozott, az előtt pedig a Levante gárdájánál.
A 2007/2008-as szezont a Levanténél töltötte
Érdekesség: 2015. március. 28.-án megkapta az albán állampolgárságot is, azóta kettős állampolgár.

A keret:


Ha megnézzük a legutóbbi keretüket azt tapasztalhatjuk, hogy sokan Olaszországban játszanak. Gondolok itt az egyik legnagyobb névre Ethit Bersihára a Lazio 33-szoros válogatott kapusára. Vagy gondoljunk a 87-szer behívott Lorik Canára aki 4 évig a Laziót erősítette, miután 2015. auguaztus.31.-én a Nantesbe igazolt. Itt ért el a 200. Ligue 1 szereplését is, hiszen korábban sokat játszott a Marseilleben.

 Meg kell még említeni a védelemből a fiatal Elseid Hysajt is aki olyan fiatal, hogy még az U21-es válogatottban is szerepelhet jövőre. 

Nagyon támadó szellemű jobbhátvéd, a meglátásai, beadásai életveszélyesek és persze a védelemben is megállja a helyét. 2014. augusztus.31.-én debütált a Serie A-ban az Udinese elleni nyitómeccsen, ahol 2-0-ára kikapott csapata, az Empoli. 
Az utolsó szezonjában az Empoliban 36 meccsen játszott, ezek közül 33 mérkőzésen kezdő is volt. 2015. júliusában miután Maurizio Sarri a csapat edzője a Napoliba szerződőtt, vitte magával az Empoli két legjobbját Hysajt és Valdorfinit is. Meghatározó a Napoli gárdánál is, a szezon legjobb fiataljai közé is beválogatták. 

A középpályán Emir Lenjanit emelném ki. A 27 éves labdarúgó a Nantes csapatában játszik és már 17-szeres válogatottnak mondhatja magát. A Rennes adta kölcsön a Nantesnak ahol álomszerűen mutatkozott be, hiszen ő szerezte a csapat egyetlen találatát csereként beállva. A válogatottban a második meccsen Dánia ellen ő talált be, ezzel megszerezte élete első gólját a válogatottban. 


A középpályáról még a Basel fiatal, 25 éves tehetségét, Taulant Xhakát említeném meg. Sokaknak ismerős lehet a Xhaka név, nem is csoda, hiszen testvére Granit a Borussia Mönchengladbach labdarúgója. A család Koszovóból költözött Svájcba, mint oly sokan. A két testvér a 2010/2011-es szezonban mutatkozott be a Baselben. Ebben a szezonban Taulant Xhaka bajnok is lett. A Bajnokok Ligájában a Manchester United ellen mutatkozhatott be 2011.szeptember 27-én csereként. Az idei évadban Urs Fischer irányítása alatt Xhakáék bajnokok lehettek immáron sorozatban hetedik alkalommal.






Gashi is fontos tagja a csapatnak. A játékos 2014. júniusában került a Baselhez, az ősi rivális Grasshoppertől. Az érte kifizetett összeg nagyjából 3 millió euró volt, de jó vételnek bizonyult hiszen az első idényében 31 meccsen 22 találatot jegyzett, ami nagyon jó arány.  Nem is csoda, hogy szemet vetett rá az amerikai Colorado Rapids és február elsején le is igazolták Gashit. Amerikában eddig 9 meccsen 2 gólt rúgott.







Bekim Balaj a Rijeka 25 éves játékosa. Balaj korábban szerepelt a lengyel, a cseh, majd a török bajnokságban is. a Rijekában 45 meccsen 18 gól a mérlege. A válogatottban ő szerezte a nagyon fontos, döntő jelentőségű gólt a portugálok ellen, ami nagyon kellett a továbbjutáshoz.









Remélem már sokan képbe lesztek, hogy milyen is ez az albán csapat, hiszen ahogyan láthattuk, elég masszív a csapat, főleg a védelmük ami nagyon erős, de elől is meg tudják oldani Balajék. 

A taktikájuk valószínű a kontrákra fog támaszkodni, betonvédekezésből gyors ellentámadásokkal meg tudják szorongatni a legnagyobbakat is. Hysaj beadásai életveszélyesek, Gashi nagyon gólveszélyes, úgyhogy számunkra ők egy nagyon szimpatikus csapat benyomását keltik.

Szerintetek hogy fognak szerepelni majd az EB-n?
Kövessétek a Starlitot a Facebookon és az Instagramon is!


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése