Egy késő, hosszabbításban szerzett góllal állította meg James Wilson a Derby County nyerősorozatát.
A Championship mai mérkőzésén az Amex Stadionban a Brighton & Hove Albion mérte össze erejét a Derby County csapattal. Az összecsapás már korábban ki lett választva élő TV-s felvételre a Sky Sports 1-en – úgy véljük, remek összecsapást láthattak a nézők.
A Brighton ellenfelei, a „Kosok” 6 játékból megnyertek, ezzel visszafoglalva az ötödik helyüket a tabellán, míg a „Sirályok” tartják előkelő második helyüket.
Ma mindkét fél remekül játszott, noha az első félidőben a Brighton előretörése ellenére gól nélkül maradtak a csapatok. Egyik kapus sem unatkozott; a sziporkázó Derby játékosok, Tom Ince, Johnny Russell és Will Hughes folyamatosan próbára tették a kékek kapusát, Stockdale-t, de a másik térfélen Scott Carsonnak is tesztelték képességeit, aki Beram Kayaltól és Anthony Knockaerttől is hatalmas lövéseket kapott.
A Brighton mai csapatában változatlanul maradtak a pozíciók, de a Kosoknál többféle változás is történt.
Újult erővel visszatért játékosok, sérülések…
A 21 éves, tehetséges Will Hughes után a szintén visszatérő Craig Brysont is üdvözölhettük a kezdő 11-ben, így újra Bryson-Hughes-Thorne hármast láthattunk ma a középpályán. Bryson nemrég épült fel balesetéből, de a Derby-menedzser, Darren Wassall mert kockáztatni, és egyből a pályára eresztette játékosát, akit azonban balszerencsés okokból a meccs vége felé le kellett cserélni. Brysonnak nem történt komoly baja a pályán, de úgy véljük, Wassall jól döntött, amikor Jacob Butterfieldet küldte Craig helyére.
A rajongók remélik, a következő meccsen is számíthatnak a középpályásra, azonban egy friss játékosnak is örülhettek.
A Derby kispadján egy 19 éves játékos jelent meg, aki a csapat U21-ében az Év Játékosa címet kapta múlt héten.
Habár Callum Guy nem léphetett pályára, ez volt az első alkalom, amikor a szurkolók a cserejátékosok között láthatták őt.
Andreas Weimann gólja, amivel előnyt szerzett a Derbynek, a második félidőben rögtön a játékos pályára lépése után, a 71. percben következett be. Nem rossz első labdaérintés! Hughes remek passzját követően Weimann rálőtt a kapura. A Brighton kapusa az első labdát még ki tudta védeni, de Weimann-nak szerencséje volt; mégegy rárúgási lehetőséget kapott, ami góllal végződött.
Úgy nézett ki, a Derby tör előre, de a második félidőben a Brighton is megmutatta, hogy mit tud. Az utolsó percekig tisztán gondolhatták a Kosok szurkolói, hogy Andi Weimann gólja után három pontot vihetnek haza, de a Sirályok végül ünnepelhették az ő játékosukat is.
4 perc hosszabbítást ítéltek a játékvezetők, az utolsó percek izgalmasan teltek. A Brightonnak sikerült kiharcolni egy szögletet, így a legeslegutolsó percben a szögletből James Wilson egyenlítőgólt varázsolt, ezzel egy pontot szerezve a tabellán második helyen álló kékeknek.
A játék folyamán a Derby három sárga lapot szedett be (Thorne, Ince, Christie), de a Brighton sem úszta meg lapok nélkül; Lewis Dunk első félidőben szerzett sárga lapjából későn, a 83.percben piros lett.
A Brighton legközelebb az első helyen álló Middlesbrough-val fog összecsapni, a Derby pedig a Hull Cityvel a rájátszások elődöntőjében.
Chris Hughton csapata még mindig szemezik az első két hellyel, és ha a Sirályok képesek lesznek győzelmet aratni a tabellavezető Boro felett, garantáltan bekerülnek a Championshipbe a következő szezonban.
"Igazán jól teret nyertünk az első félidőben, de egy nagyon jó bajnoki csapat ellen játszottunk ma, és ez egy olyan játék volt, ami bárhogyan végződhetett volna.” nyilatkozott a Brighton menedzsere.
Wassall hozzátette:
“Elejétől végéig, ahogyan a játék ment, úgy gondoltam, abszolút káprázatosak voltuk.”
Vajon a Brighton képes lesz továbbjutni a Premier League-be? A Derby County meg tudja tartani az ötödik helyét - esetleg lehetnek negyedikek is?
Kíváncsiak vagyunk a véleményeitekre! Hagyjatok egy kommentet vagy tweeteljetek nekünk a @StarlitSPORT-on!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése