Lisa Jane Smith
A beavatás
(The Secret Circle
- Titkos Kör 1.)
Fülszöveg:
Miután kénytelen volt a
napfényes Kaliforniából a borongós New Englandbe költözni, Cassie visszasírja
régi életét. Ugyanakkor furcsa kötődést érez egy csapat ijesztő kamaszhoz, akik
az iskoláját uralják. Beavatást nyer a New Salemet évszázadok óta uraló
boszorkányok rendjébe, bekerül a Titkos Körbe, amely egyszerre jelent mámorító
izgalmat és halálos veszélyt. Ám amikor beleszeret a titokzatos és érdekes
Adambe, Cassie-nek döntenie kell, hogy ellenáll-e a kísértésnek, vagy
szembeszáll a sötét erőkkel, hogy megkapja, amit akar – még ha ez azt is
jelenti, hogy elég egyetlen rossz döntés, és utolérheti a vég.

Viszont adtam még egy esélyt
neki, azzal, hogy elkezdtem a The Secret Circle – A Titkos kör című könyvét. A
véleményemen, sajnos, nem tudtam változtatni.
Kérdezem én: mi volt ez? A
fülszöveg elmondja, mi történik a könyvben, nem több, nem kevesebb, lelő
mindent, amiért érdemes lehetne elolvasni ezt a részt. Maga az alapötlet nagyon
jó lenne – ahogy ezt a sorozat is bebizonyította – egyszerűen csak nincs jól
megírva.
Az összes szereplő közül, a
gonosz Faye volt a legszimpatikusabb, pedig róla sem tudtam meg semmit. Cassie
síros, hisztis kislányként viselkedett. El nem hittem volna, hogy 17 éves, mert
én ilyen viselkedésű embert soha nem láttam. Érzi az erejét, ez még sincs
előtérbe helyezve, sem kifejtve a könyvben. Pedig alig vártam a pillanatot,
hogy a boszorkányjelöltek végre megmutassák a tudásuk egy kis részét. Nem
kaptam mást, csak mozgó gumikígyót, égő papírt és kristályokkal való
ruhatisztítást…

Komolyan, én imádom a
Vámpírnaplókat, pontosabban annak régi színvonalát. Szeretem a boszorkányokat, mindenféle misztikus dolgot. Szívesen olvasok róluk, de az írónőtől nem akarok több
könyvet látni. Sajnos, mégis elolvasom majd a folytatást… Miért? Mert nem
hagyok félbe egy sorozatot sem, maximum félreteszem…
Ti mit gondoltok a
sorozatokról és a könyvekről, amit L. J. Smith írónő kreál?
Írjátok meg kommentben és kövessétek a Starlit webmagazint Facebookon és Twitteren is!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése