A Súlytalanulról először a kedvenc kritizáló blogomon hallottam, és olvastam először. A témája azért érdekes, mert még gimis vagyok, és iskolában mindenki benne van az iskolai bántalmazásokban,- a "bullyingban", így, vagy úgy mindenki kiveszi belőle a részét, és mindenki tapasztal, valaki cikizőként, valaki cikizettként. Sarah Bannen regénye egy fontos témát jár be, amiben tényleg mindenkinek része van, nagyon figyelemfelkeltő hatása van azok számára, akik olvassák a könyvet.
Először is, a regény fülszövege
nem utal teljességgel a regény témájára. A könyv első felére a jellemzés
tökéletesen illik, ám a második felét a debil utolsó két mondattal mutatják be:
„A SÚLYTALANUL visszaránt minket a sötéten gomolygó kamaszkorba, amelyről Sarah
Bannan riasztó, de hiteles képest fest első regényében.” Utalnia kellett volna
arra, hogy Carolynnal mik fognak történni, és a piszkálódásokra, meg talán
arra is, hogy a második része a könyvnek sokkal negatívabb lesz. A fülszöveg kvázi
egy Adamswille-i csendélet, ami azt mutatja be, hogy a városlakók egész élete a
gimi körül forog miután végeznek, majd gyerekük születik, és ugyan oda íratják be a csemetéjüket, ahová ők jártak, és így mindenki ismer mindenkit. Ez a könyvre is igaz, ám az alkotás megrázóbb volt,
mint amennyire a fülszöveg előre vetítette azt.
![]() |
Én így képzelem el Carolynt |
A második problémám az, hogy a
bevezetés túl hosszú, és számomra unalmassá vált – de lehetséges, hogy én olvasok
túl sok alkotást e témában-. Carolyn hanyatlása csak a könyv második részében
kezdődik el, addig pedig az egész történet és minden mondat a bevezetéshez tartozik, és
helyenként egy kaptafára készült, más hasonló gimis regények elemeit tartalmazza.
Bár, ha a klisét jól használják, akkor egészen kellemes dolog is kisülhet belőle – milyen jó is,
amikor a kicsit nyomi, szürke lány összejön az istenségként tisztelt, zavarba
ejtően kék szemű helyi ügyeletes szépfiúval, aki leírhatatlanul menő és
kívánatos -, de itt szerintem valahogy nem ütnek jól az alkalmazott közhelyek. Itt
csak a karaktereket mutatják be, és kicsit beleszokunk a T/1es írásmódba.
Nem, nem elírtam, valóban T/1es írásmódot alkalmaz az írónő, ennek pedig több pozitívuma is van. T/1 – azaz mi, az elbeszélőről csak annyi tudunk, hogy lányok, és SMS-ben, meg különböző közösségi oldalakon beszélik ki a történteket, de az ellen, hogy az egész utálkozás ne fajuljon el, semmit nem tesznek. Ezek a lányok lehetnek a suli tipikus gyenge jellemei, akiknek az erkölcsi mutatójuk megegyezik a legnépszerűbbek erkölcsi mutatójával. És lehet, hogy utólag nem tartják helyesnek, amit tettek, de félnek ezt kimondani, nehogy kinézzék őket a köztiszteletben álló emberek. Ezért, az a „jutalmuk”, hogy örökké magukon hordozzák azt, amit más emberekkel tettek. Az elbeszélők igenis tudtak volna segíteni Carolynnak, mégsem tették, és így rajtuk eloszlik a felelősség.
Nem, nem elírtam, valóban T/1es írásmódot alkalmaz az írónő, ennek pedig több pozitívuma is van. T/1 – azaz mi, az elbeszélőről csak annyi tudunk, hogy lányok, és SMS-ben, meg különböző közösségi oldalakon beszélik ki a történteket, de az ellen, hogy az egész utálkozás ne fajuljon el, semmit nem tesznek. Ezek a lányok lehetnek a suli tipikus gyenge jellemei, akiknek az erkölcsi mutatójuk megegyezik a legnépszerűbbek erkölcsi mutatójával. És lehet, hogy utólag nem tartják helyesnek, amit tettek, de félnek ezt kimondani, nehogy kinézzék őket a köztiszteletben álló emberek. Ezért, az a „jutalmuk”, hogy örökké magukon hordozzák azt, amit más emberekkel tettek. Az elbeszélők igenis tudtak volna segíteni Carolynnak, mégsem tették, és így rajtuk eloszlik a felelősség.
Pozitívum, hogy a regény nagyon
élő, és tényleg itt, és most játszódik, de szerintem az írónő túlzásba esett a
popkultúrális utalásokkal. Szerintem egy munkájára igényes szerző nem engedheti
meg magának, hogy egyszerűen azt mondja, hogy a haja olyan, mintha a Hazug
csajok társasága forgatására készülne, éppen ezért ez engem nagyon felhúzott. Vagy, hogy Carolyn olyan gyönyörű, mint az Xy cég
modellei. A sok popkulturális utalás egy idővel értelmetlenné válik, mert a
dolgok, amiket felvetnek, egy idő után már nem lesznek ennyire ismertek, és a
hasonlatok egy jó részét biztosan nem fogja érteni az olvasó, és engem ezek
olvasás közben nagyon irritáltak.
A karakterek szerintem kissé
semmilyenek voltak, nem volt különleges hobbijuk, vagy bármilyen egyedi
tulajdonságuk. Rengeteg olyan karakter volt, akiket Sarah Bannan csak úgy behozott,
és habár tudtunk a létezésükről, az írónő mégsem csinált velük semmit, csak a nevüket
említette. A szereplők nagyrészt jellemtelenek, és/vagy gonoszak, tényleg
igaz, hogy a lányok sokkal messzebb mennek el, mert a fiúkra az jellemzőbb,
hogy kiosztanak két pofomt, és minden el van rendezve. Míg a lányok lelkileg
szinte képesek egymást tönkre tenni. Nem tudtam felfogni, hogy mire volt ez jó
Gemmának és Brookenak. Mert értem én, hogy fiú meg nagyon szereti őt, de ennyire
messze már nem lett volna szabad elmenni, az a két karakter elkeserítő és
nevetséges is volt egyben.
Az öltözős jelenet nagyon hiteles
volt, láttam magam előtt a képet, és szinte én is ott álltam a lányok között,
nagyon sajnáltam Carolynt. De volt néhány rész, ami a való életben szerintem
nem így történne. Először is, nem lehet valakit csak úgy lefotózni, ez sérti a
személyi jogokat. Értem én, hogy nagyon be akarnak neki tenni, én is be akarnék
néhány embernek tenni, de tudom, hogyha törvénybe ütközőt teszek, akkor
értesítik a hatóságokat, és mivel tettem valami törvénybe ütközőt, sérelemdíj, kártérítés vagy rosszabb büntetést kaphatnék, és végül is az nyer, akinek be akarok tenni. Pláne nem lehet azt a képet még meg is osztani,
mert ez még inkább törvénybe ütközik. Ilyenkor simán lehet kérni a rendőrség közbelépését,
és be lehet perelni az adott embert. Carolyn esetében pedig még írtak is ki
róla dolgokat, amik nem igazak, ezért szintén be lehetett volna perelni a
billentyűhuszárokat, rágalmazás és becsületsértés tettlegességéért, nagy közönség előtt. Itt szintén kérhették
volna a rendőrség segítségét, valami jó kis bírságot ki lehetett volna rájuk szabni.
És nem tudom elhinni, hogy az anyukának nincs Facebook profilja, vagy legalább
nem hall arról, amit a lányával tesznek. A cselekmény, mint már említettem, nem
a megfelelő ütemben haladt, nekem túl hosszú volt
Egyébként, gyönyörű a könyv
borítója, részben e miatt is vettem meg, ám a könyv gerince könnyen törik.
10/4 – Ha valaki ilyen iskolai
bántalmazásos könyvet akar olvasni, válassza inkább Rácz-Stefán Tibor Fogadj
el!-jét, ugyanis sokkal hitelesebb, megrázóbb alkotás, és jóval igényesebb is, én
fényévekkel jobban szeretem.
Ha kedvet kaptatok a könyvhöz ne habozzatok, olvassátok el még ma!
Nektek, hogy tetszett a regény?
Írjátok meg kommentben, és kövessétek a Starlit webmagazint Facebookon és Twitteren is!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése