Nem tudom, hogy jó ötlet-e egy ilyen nyers hírt írni a blogra, de úgy gondolom említésre méltó. Ha nem, kövezzetek meg.
Mindenhol ezt lehet olvasni és látni. És érthető is, hogy miért. Lassan már nem lehet úgy kilépni az országból, vagy a lakhelyedről, hogy tudd, nem fog történni semmi katasztrófa. Mert bármi történhet.
Ők se gondolták, hogy ez lesz.
Hogy történhet akármi. Hogy kigyullad a busz ki tudja mitől. Ez még csak rejtély. Viszont most mindenki gyászolja azt a 16 fiatalt, aki nem érte túl ezt a katasztrófát. Még ijesztőbb belegondolni, hogy ez bármikor megtörténhet bárkivel. Akár velem is. És hogy kb. velem egykorú fiatalokról van szó.
Régebben mindig túl aggódásnak gondoltam, hogy ennyiszer megkérdezik, amikor megérkezünk, hogy minden rendben van-e. De most már fel tudom fogni ennek a súlyát. És el nem tudom képzelni, hogy mit érezhetnek át a szülők, akik nem tettek mást, csak elengedték a gyereküket sítáborba.
Most én is, illetve mi is együtt vagyunk a gyász napján.
Az összes szerkesztő nevében mondom: Részvétünk minden családnak és hozzátartózónak!
Akkor van számodra egy remek blog ajánlásom amit biztosan nem fogsz megbánni..
Ha kedveled a Sonic és más mesefigurás blogokat akkor tetszeni fog a mostani.
Nem muszáj, hogy kedveld az ilyesfajta blogokat elég ha nyitott vagy az új típusú blogokra esetleg unod már mindig ugyanazt a sztorit vagy végkifejletet ..
A blog angolul olvasható ami fejleszti a nyelvtudásodat is így a szórakozás és a haszon is megvan.
A sztoriról:
Shadow-t (lol ezt shadow2 érteni fogja**)behívják a G.U.N kémszervezetbe mert új társat kap Beat személyében.Nem igazán örül neki mert eddig megvolt elégedve Luckyval viszont, amikor meglátja hogy ki is az új társa..
Nos eléggé el leszel ragadtatva mert megtetszik neki a lány.
Egy kis időn belül összeszoknak... bár a blog ezen részén vannak elég vicces szituációk is.
A történet egy álcázott kém akcióin belül bontakozik ki, ahol Sonical összefogva megmentik Beat-et akit az akció közben elrabolnak...
A blog akció dús, és néhol vicces részeket tartalmaz.
Ha egy kis kikapcsolódásra vágysz én ezt ajánlom :)
Kezdjük is az elején. Tudni kell rólam, hogy nem vagyok oda a nyálasan romantikus filmekért. Ezért is nem akartam megnézni ezt a filmet. Minden portálon mentek róla a vélemények, hogy mennyire huuu meg haaa és tuti nem bírom ki bőgés nélkül. Az utóbbi dolog miatt vettem elő a filmet. Én ne bírnám ki sírás nélkül?! Ugyan már.
Gyerekek....soha, de soha ne mondjátok azt, hogy ti nem fogtok pityeregni filmen. Én vagyok az élő példa, hogy igenis lehet megható egy romantikus film. Nem kell arra a tökéletes dologra gondolni. Nincs benne klisé, se happy end.
Képzeld el magad a főszereplőlányunk helyébe. Kirúgnak a munkahelyedről, apukádnak nincs munkája, a családodnak nélkülöznie kell. Mit teszel? Persze hogy elvállalod az első munkát aminek átférsz a rostáin. Ezt tette Clark is. Clark alapvetően egy bohókás, hihetetlen vidám személyiség akinek az arcáról soha nem tűnik el a képernyőn át is mosolyra csábító vigyor. Will egy befásult férfi, két évvel ezelőtti balesetének köszönhetően, amiből kifolyólag kerekesszékbe kényszerült. Az eset előtt egy életvidám, boldog és sportos srác volt, aki imádta az életét. Boldog párkapcsolatban élt, de párja az eset után elhagyta és a hölgy még a későbbiekben megjelenik a történetben. De ne is ugorjunk ennyire előre. Szóval Clark elvállalta a munkát, hiszen abba a tudatba ringatta magát hogy egy idős mozgássérült bácsit kell ápolni, emiatt is koppant akkor amikor az alkalmassági beszélgetésen megtudja Mrs. Traynortól, hogy a fiáról van szó. Will először goromba, szarkasztikus (bár az utóbbi az egész filmben fontos jellemző tulajdonsága) és nem akarja elfogadni hogy Clark segíteni akar neki. De a lány nem adja fel. NEM. Addig és addig harcol Willel és saját magával, ameddig meg nem enyhül és el nem fogadja a helyzetet. Innentől pedig megállíthatatlanok. Ketten.
Ez az a film, aminél bűn lenne többet írni. Egyszerűen...hihetetlen. Inspiráló, tanít az életre. Megmutatja hogy nem szabad feladni és ne legyünk előítéletesek. Szokásomhoz hűen idebiggyesztek egy kedvcsináló véleményt az egyik filmes portálról:
"Gyönyörű, érzelmekkel teli film, biztos, hogy szükség lesz zsebkendőre... Fiatalabbaknak, idősebbeknek egyaránt ajánlom, és annak is, aki szeretne egy kicsit belefeledkezni egy romantikus történetbe. Nagyon jól megválasztották a szereplőket, a lányt is és a fiút is, egyik sem játsza túl a szerepét, nem ripacs, és a film közben egy percre sem unatkozik az ember. Senkit ne tartsanak vissza a "könyv jobb volt" kommentelők, akik minden filmadaptációnál megjelennek, és mindig ugyanazzal a szöveggel. Én nem olvastam a könyvet - de pótolni fogom -, azonban általában igaz, hogy a könyvek után a filmek mást adnak vissza, de ezen teljesen felesleges fanyalogni. A könyv és a film nagyon ritka esetben fog egybe csengeni, de attól ez még egy jó film. Persze, ízlések és pofonok, kinek a pap, kinek a paplan...Aki szeretne egy szép, érzelmes filmmel kikapcsolódni, nézze meg bátran!"
Szóval fiúk lányok! Irány a filmes szájt és üljetek le, forró tea a kézbe zsepi a közelben és nézzétek meg ezt a csodát!
Van egy életstílus, ahol az a legnagyobb baj, hogy melyik márka öltözetét akaszd magadra aznap. Vajon ki állhat a középiskolai "táplálkozási lánc" élén? Blair Waldorf úszik a sikerben egészen addig, míg rég nem látott legjobb barátnője, Serena van der Woodsen rejtélyes okok miatt visszatér az elit negyedbe az internátusból, ahova szintén ismeretlen tényezők végett vonult.
A nagyvárosi életbe visszacsöppenő Serena életébe változás után változás érkezik. Blair vajon ugyan az a barátnő aki eddig volt, vagy a lépcsőn elfoglalt helye többet jelent neki? Igen. A bizonyos lépcső. Nem szokványos megjelenése az iskolai helyzetmeghatározásnak. A lépcső központi részén csak Blair, régen Serena, valamint a "segédeik" foglalnak helyet. Az egész sorozat alatt nagy szerepet játszik az elnyomottság. Az, hogy hogy törnek ki a szegénynegyedből (Brooklinból). Hogy nem számít az, hogy gazdag vagy vagy szegény, egy rossz lépés és Pletykacica gossip-lapjára kerülsz. Minden botrány végigsöpör a városon akár egy hullám a parti homokdűnéken. De vajon ki is az a Pletykacica? És honnan tud ennyi mindent? Honnan tud a város minden rezonálásáról, az emberek minden tettéről?
Vajon hány szerelem szövődik? Ki miért kerül fel az oldalra? Miért jött vissza Serena...vagy inkább ki miatt?
Annyi a megválaszolatlan kérdés és annyi a szabadidő. Itt van egy kis bemutató, "fülszöveg" a sorozathoz:
"Nagy az izgalom az elegáns magániskola diákjai között: az osztály egyik legnépszerűbb tagja, Serena van der Woodsen visszatért az internátusból, ahova tavaly év végén hirtelen eltávozott. Megindulnak a találgatások: vajon mi az oka Serena visszatérésének? Blair, Serena legjobb barátnője mindaddig örül barátnője felbukkanásának, amíg szerelme, Nate be nem vallja neki: megcsalta Serenával a lány elutazása előtt. Közben Serena megismerkedik új osztálytársukkal, Dannel és családjával."
Hogy azt is lássátok, hogy tényleg érdemes belekezdeni (már ha az eddigi dolgok nem keltették volna fel eléggé a figyelmeteket) :
"Ed Westwick figyelemre méltó a Gossip Girl sorozatban!Chuck karakterét remekül tárja elénk,így nem meglepő,hogy egy önmagát kirekesztő,mazohista jellem,az események és bonyodalmak zajlása során egyre szerethetőbbé,láthatóbbá válik:aki pont azt szeretné mint bármelyik srác a felnőtté válása küszöbén,önmagáért szeretve lenni és szeretni!Minden más csak látvány és körítés,bár a díszletek és a látvány mint köntös, mai!"
Szóval srácok és lányok! Izzítsátok a technikát és ugorjatok neki az első évadnak. Garantált a függés.
Kezdjük ott az egész történetet, hogy zombimániás létemre nem gondoltam volna, hogy a Walking Dead-nél betegebb sorozattal fogok találkozni. Pedig itt az élő példa. Vagyis nem. Mert élőhalott. Beteg? Hogy ezt miért mondom? Emberek gondoljatok bele abba, hogy egy kétméteres harapós nyelv az egyik ismerősötök szájából hirtelen lecsap feléd.
Abszurd.
Egyébként a sorozatot leginkább thriller kategóriába lehetne sorolni megspékelve egy kis vámpirizmussal. Persze a régi vámpírnemzedék, nem pedig az újragondolt Twilight féle "rám esett a highlighterem" titulusú vámpírokra gondolok jelen felvetésben. Ennél sokkal, de sokkal elvontabb külsejű, kórokat terjesztő vámpírfajzatokról van szó.
A sorozatok színtere New York városa, ahol egy bizonyos láda miatt elszabadul a pokol...és még más is. A sorozatunk alapjaként Chuck Hogan és Guillermo del Toro könyve szolgál alapul aminek a fülszövege elég sok mindent sejtet az egész történetről:
"Mindig köztünk éltek. A vámpírok. Csöndben lapultak a sötétben. Várakoztak. Most eljött az ő idejük. Egy hét, és Manhattannek vége. Egy hónap, és az egész országnak. Két hónap – és az egész világnak. Egy Boeing 777-es száll le a JFK repülőtéren, de hirtelen lefékez az aszfaltcsík kellős közepén. A sötétítők lehúzva. Az áram elment. A kommunikációs összeköttetés megszakadt. A földi személyzet tanácstalan, ám ekkor segélykérő üzenet érkezik. Dr. Eph Goodweather, a Kanári projekt névre keresztelt, biológiai fenyegetéseket vizsgáló gyorsreagálású csoport vezetője fogadja a hívást, és azonnal a géphez siet. Amikor körülnéz a fedélzeten, megfagy benne a vér. Spanyol Harlem egyik zálogházában az egykori egyetemi tanár és holokauszt-túlélő, Abraham Setrakian érzi, hogy történt valami. És tudja, hogy elérkezett az idő, hogy háború készülődik..."
Igazándiból még csak most ízlelgetem a sorozatot, de ígéretesnek tűnik. Emberi fogyasztásra alkalmas ha úgy vesszük. Nincsen teletűzdelve klisékkel, az eddigi sorozatokból semmi átvett forma nem jelent meg benne (remélem nem is fog) . Eddig követhetőek a benne futó szálak és élvezhető az egésznek az összerakottsága.
Ha valaki él vagyis inkább hal az ilyen és effajta sorozatokért, filmekért annak ajánlom látókörébe ezt a drágát is és remélem élvezni fogjátok. Hangulatfokozásként ide kattintva megnézhetitek a FOX-on futó előzetesét.
(Ilyen egy afféle cápás film, amelyben az áldozat túl sok Bear Gryllst,- a vízi bestia pedig túl sok Spielberget néz.)
Még mielőtt bárki továbbgörgetne azt mondván, hogy ez csak egy újabb bőrlehúzás a többi cápás mozi mellett, kérem ne tegye, ugyanis sokkal többre hivatott ez a film, mint gondolnánk. A nagyszerűsége érdekes módon az egyszerűségében rejlik. Főhősünk ismételten egy állat (na meg a Blake Lively által eljátszott bajbajutott szörfös lány), akinek filmes múltját talán csak Godzilla tudja felülmúlni a maga több mint húsz alkotásban lévő jelenlétével. Az 1977-ben, Steven Spielberg által kirobbantott cápás őrület azóta számtalan utat megjárt, ám nem véletlen ha sokunknak csak a "Zs" kategóriás tucatfilmek jutnak eszünkbe, elvégre kétszer annyi elcsépelt mozi jött ki e témában, mint amennyi színvonalas alkotás. Szerencsére a Jaume Collett-Serra által ledirigált kamarathriller az utóbbi kategóriát erősíti.
A doktornak készülő, bombasztikus formában lévő Nancyt (Blake Lively) egy névtelen, kis eldugott paradicsomba kalauzolják, ahol szörfös szenvedélyét távol a családjától elégítheti ki. Minden jól indul, a hullámokat két srác társaságában szeli, ám a kellemes kikapcsolódás hamar egy végzetes kalanddá válik, ugyanis egy méretesre megnőtt fehér cápa is arra felé úszkál. Főhősnőnk egy közeli kis zátonyon talál menedéket, eközben pedig nagy fogú ellensége végig csakis arra vár, hogy cafatokra szaggassa. A part alig száz méterre van tőle, ám a vízi bestia nagy fenyegetetséget jelent számára, és mivel fizikumát tekintve az állat jóval felülmúlja őt, az eszét kell használnia a szabadsága visszaváltásáért.
Amennyiben tudod, hogy ez az alkotás nem osztogat zsákbamacskát, máris a te filmed. Amúgy meg ezerszer látott bonyodalom, lejáratott klisék, és elnagyolt,-a realisztikusságtól kissé távol eső jelenetekre számíthatunk. De mindezek ellenére, a film képes a székhez bilincselni minket, és feszültségkeltés terén is jól teljesít. E két megállapítás pedig már csak azért is érdemleges, mert még egy dologra rámutat: a forgatókönyvírók egészen figyelmreméltó munkát végeztek.
Egy másfél órás, tucatnyiszor bemutatott történetet nem könnyű élvezetessé, de még inkább feszültté tenni. Amellett, hogy a készítők e téren sikereset alkottak, a végeredményben mégis közrejátszott, hogy a főszerepben lévő Blake Lively egyedül is eltudja vinni a hátán a filmet. Nem vagyok túl nagy rajongója a színésznőnek, de látszik, hogy a bikini modell kinézetén kívül némi tehetség is szorult belé. Érdekességként megemlíteném, hogy a való életben lévő férje,- Ryan Reynolds (Deadpool) egy hasonló kaliberű alkotásban, az Élve eltemetve című filmben mutathatta meg, hogy habár csak ő szerepelt a műben, mégis egy meglepően üdítő végeredményt hozott össze színészi kvalitásával. Úgy látszik a családban most Livelyra esett a sor, hogy ugyanilyen "körülmények" között bizonyítson.
A felül említetteken kívül, a történet felépítéséből is megannyi pozitívumot emelhetünk ki. A cselekmény rendkívül ésszerűen, és az alultáplált elvárásokhoz képest egészen realisztikusan épül fel. Miközben haladunk előre a sztoriban egyszer sem érezni, hogy bármi hiteltelen lenne. Nancy karaktere is remekül épül fel, sőt itt még a flashbackek is jól működnek. A különböző, szokatlan perspektíváknak köszönhetően pedig folyamatosan bennünk van egyfajta nyugtalanító érzés. Várjuk, várjuk mikor teszi végre tiszteletét a cápa, ám sokszor csak thrillerekben megszokott "nem minden az, aminek látszik" elvet játszik velünk a film. Aztán, amikor tényleg felbukkan őnagysága, akkor rögtön átváltunk a laza hangulatból egy komorabb stílusba. A címkében feltüntetett horrort, mint zsánert viszont nem találom túl helyénvalónak, mert maximum jump scare-eket alkalmaztak a készítők, ám kétség sem fér hozzá, hogy a vér, a sebek, valamint az említett nézőpontokból adódó izgalmas jelenetek valóságszerű ábrázolása ad némi efféle beütést az alkotásnak.
Éppen a dicséretes történetvezetés miatt elkeserítő mindaz, ahogyan az utolsó 15 percnyi finálé össze lett csapva. Gyors, gagyi, és ostoba, ahogyan az ügyesen felvezetett mű zárul, mely habár epikusnak tűnhet, a legkevésbé sem az. Szerintem nem lövök le túl sokat a film végkimeneteléből, ha elárulom, hogy Nancy kijut majd a partra (részletekbe nem megyek bele), ám mivel ilyen érdektelen befejezéssel zárul a film, én úgy éreztem, hogy főhősnőnk a legkevésbé sem érdemelte meg, hogy elnyerje szárazföldi szabadságát. Ilyen ócska effektek között meg pláne nem. Az elmúlt idők vásznon látott cápái közül a mostani sikerült a leghitelesebbé, ám olyan mintha a készítők a legvégén CGI-t adtak volna szegény jószágnak táplálékként, aki ettől átváltozott egy olcsó, Cartoon Network szintű "bestiává".
Mindezek ellenére ez egy igazán jónak mondható popcorn mozinak felel meg, mely ha elvárások nélküli nézőkkel találkozik, akár még meglepetéseket is tud okozni. Én mégis azoknak ajánlanám leginkább, akik szeretik a szörföt, a bikiniket (itt nem feltétlenül a hölgyekre célzok), valamint a fehér cápákat. A többieket lehet, hogy hidegen hagyja, de nekik is előszeretettel üzenem, hogy a nyári blocbusterek között ez egy egészen kiemelkedő alkotás. Bear Gryllsnek mindenesetre tuti tetszene...
Figyeld:
-A sirály szerepét és egyfajta szimbolikáját.
-A cápa gyengéit kihasználó ötletes jeleneteket.
-A vér és a sebek hiteles ábrázolását.
-A cápa akárhányszori felbukkanását. Rögtön előidéződik a Spielberg művében megismert soundtrack: "Tű-tü ,Tű-tü, Tü-tü-tü-tü-tü".
IMDB: 6,8
Rotten Tomatoes: 76%
A mi értékelésünk: 7,5
Előzetes:
Nektek melyik a kedvenc cápás mozitok?
Hogyan vélekedtek a Zátonyról?
Írjátok meg kommentben és kövessétek a Starlit webmagazint Facebookon és Twitteren is!
A Súlytalanulról először a kedvenc kritizáló blogomon hallottam, és olvastam először. A témája azért
érdekes, mert még gimis vagyok, és iskolában mindenki benne van az iskolai
bántalmazásokban,- a "bullyingban", így, vagy úgy mindenki kiveszi belőle a részét,
és mindenki tapasztal, valaki cikizőként, valaki cikizettként. Sarah Bannen regénye egy fontos témát jár be,
amiben tényleg mindenkinek része van, nagyon figyelemfelkeltő hatása van azok számára, akik olvassák a könyvet.
Először is, a regény fülszövege
nem utal teljességgel a regény témájára. A könyv első felére a jellemzés
tökéletesen illik, ám a második felét a debil utolsó két mondattal mutatják be:
„A SÚLYTALANUL visszaránt minket a sötéten gomolygó kamaszkorba, amelyről Sarah
Bannan riasztó, de hiteles képest fest első regényében.” Utalnia kellett volna
arra, hogy Carolynnal mik fognak történni, és a piszkálódásokra, meg talán
arra is, hogy a második része a könyvnek sokkal negatívabb lesz. A fülszöveg kvázi
egy Adamswille-i csendélet, ami azt mutatja be, hogy a városlakók egész élete a
gimi körül forog miután végeznek, majd gyerekük születik, és ugyan oda íratják be a csemetéjüket, ahová ők jártak, és így mindenki ismer mindenkit. Ez a könyvre is igaz, ám az alkotás megrázóbb volt,
mint amennyire a fülszöveg előre vetítette azt.
Én így képzelem el Carolynt
A második problémám az, hogy a
bevezetés túl hosszú, és számomra unalmassá vált – de lehetséges, hogy én olvasok
túl sok alkotást e témában-. Carolyn hanyatlása csak a könyv második részében
kezdődik el, addig pedig az egész történet és minden mondat a bevezetéshez tartozik, és
helyenként egy kaptafára készült, más hasonló gimis regények elemeit tartalmazza.
Bár, ha a klisét jól használják, akkor egészen kellemes dolog is kisülhet belőle – milyen jó is,
amikor a kicsit nyomi, szürke lány összejön az istenségként tisztelt, zavarba
ejtően kék szemű helyi ügyeletes szépfiúval, aki leírhatatlanul menő és
kívánatos -, de itt szerintem valahogy nem ütnek jól az alkalmazott közhelyek. Itt
csak a karaktereket mutatják be, és kicsit beleszokunk a T/1es írásmódba.
Nem, nem elírtam, valóban T/1es
írásmódot alkalmaz az írónő, ennek pedig több pozitívuma is van. T/1 – azaz mi,
az elbeszélőről csak annyi tudunk, hogy lányok, és SMS-ben, meg különböző
közösségi oldalakon beszélik ki a történteket, de az ellen, hogy az egész utálkozás
ne fajuljon el, semmit nem tesznek. Ezek a lányok lehetnek a suli tipikus
gyenge jellemei, akiknek az erkölcsi mutatójuk megegyezik a legnépszerűbbek
erkölcsi mutatójával. És lehet, hogy utólag nem tartják helyesnek, amit tettek,
de félnek ezt kimondani, nehogy kinézzék őket a köztiszteletben álló emberek. Ezért,
az a „jutalmuk”, hogy örökké magukon hordozzák azt, amit más emberekkel tettek.
Az elbeszélők igenis tudtak volna segíteni Carolynnak, mégsem tették, és így
rajtuk eloszlik a felelősség.
Pozitívum, hogy a regény nagyon
élő, és tényleg itt, és most játszódik, de szerintem az írónő túlzásba esett a
popkultúrális utalásokkal. Szerintem egy munkájára igényes szerző nem engedheti
meg magának, hogy egyszerűen azt mondja, hogy a haja olyan, mintha a Hazug
csajok társasága forgatására készülne, éppen ezért ez engem nagyon felhúzott. Vagy, hogy Carolyn olyan gyönyörű, mint az Xy cég
modellei. A sok popkulturális utalás egy idővel értelmetlenné válik, mert a
dolgok, amiket felvetnek, egy idő után már nem lesznek ennyire ismertek, és a
hasonlatok egy jó részét biztosan nem fogja érteni az olvasó, és engem ezek
olvasás közben nagyon irritáltak.
A karakterek szerintem kissé
semmilyenek voltak, nem volt különleges hobbijuk, vagy bármilyen egyedi
tulajdonságuk. Rengeteg olyan karakter volt, akiket Sarah Bannan csak úgy behozott,
és habár tudtunk a létezésükről, az írónő mégsem csinált velük semmit, csak a nevüket
említette. A szereplők nagyrészt jellemtelenek, és/vagy gonoszak, tényleg
igaz, hogy a lányok sokkal messzebb mennek el, mert a fiúkra az jellemzőbb,
hogy kiosztanak két pofomt, és minden el van rendezve. Míg a lányok lelkileg
szinte képesek egymást tönkre tenni. Nem tudtam felfogni, hogy mire volt ez jó
Gemmának és Brookenak. Mert értem én, hogy fiú meg nagyon szereti őt, de ennyire
messze már nem lett volna szabad elmenni, az a két karakter elkeserítő és
nevetséges is volt egyben.
Az öltözős jelenet nagyon hiteles
volt, láttam magam előtt a képet, és szinte én is ott álltam a lányok között,
nagyon sajnáltam Carolynt. De volt néhány rész, ami a való életben szerintem
nem így történne. Először is, nem lehet valakit csak úgy lefotózni, ez sérti a
személyi jogokat. Értem én, hogy nagyon be akarnak neki tenni, én is be akarnék
néhány embernek tenni, de tudom, hogyha törvénybe ütközőt teszek, akkor
értesítik a hatóságokat, és mivel tettem valami törvénybe ütközőt, sérelemdíj, kártérítés vagy rosszabb büntetést kaphatnék, és végül is az nyer, akinek be akarok tenni. Pláne nem lehet azt a képet még meg is osztani,
mert ez még inkább törvénybe ütközik. Ilyenkor simán lehet kérni a rendőrség közbelépését,
és be lehet perelni az adott embert. Carolyn esetében pedig még írtak is ki
róla dolgokat, amik nem igazak, ezért szintén be lehetett volna perelni a
billentyűhuszárokat, rágalmazás és becsületsértés tettlegességéért, nagy közönség előtt. Itt szintén kérhették
volna a rendőrség segítségét, valami jó kis bírságot ki lehetett volna rájuk szabni.
És nem tudom elhinni, hogy az anyukának nincs Facebook profilja, vagy legalább
nem hall arról, amit a lányával tesznek. A cselekmény, mint már említettem, nem
a megfelelő ütemben haladt, nekem túl hosszú volt
Egyébként, gyönyörű a könyv
borítója, részben e miatt is vettem meg, ám a könyv gerince könnyen törik.
10/4 – Ha valaki ilyen iskolai
bántalmazásos könyvet akar olvasni, válassza inkább Rácz-Stefán TiborFogadj
el!-jét, ugyanis sokkal hitelesebb, megrázóbb alkotás, és jóval igényesebb is, én
fényévekkel jobban szeretem.
Ha kedvet kaptatok a könyvhöz ne habozzatok, olvassátok el még ma!
Nektek, hogy tetszett a regény?
Írjátok meg kommentben, és kövessétek a Starlit webmagazint Facebookon és Twitteren is!
A David Ayer rendezésében prezentált legújabb Dc Comics képregény adaptáció kulcsfigurája minden bizonnyal a Jared Leto által megformált Joker, és ez az állítás cseppet sem megalapozatlan. A film esetében ő számított a legnagyobb reklámfogásának, gondoljunk csak bele, hogy hány, meg hány ,olyan teória keringett a színész karakteréről, mely még az afféle keményvonalas fanokat is felcsigázta, akik a Batman v. Superman bukása után lemondani készültek a reményről, hogy a Dc-nél még képesek színvonalas produkciókat gyártani. Ám a lila öltözékbe bugyolált, őrült bohóc még egy fontos kérdést hordozottmagával: "Képes lesz-e Leto űberelni Heath Leadger Joker alakítását?" -Aki nem tudná, utóbbi színész a 2008-as Sötét lovag című filmben játszhatta el a zöld hajú pszichopatát, és annyira átadta magát a szerepnek, hogy sajna átesett a ló túloldalára, depresszióssá vállt, és végül nyugtató gyógyszerekkel túladagolta magát, ám ne felejtsük el, alakításáért Oscar díjat kapott. Nos az imáink meghallgatódtak, ugyanis a "30 seconds to Mars" frontembere (Leto) igazán elszántan felkészült a szerepre, így benne egyáltalán nem csalódhatunk, zseniálisan játsza el az anarchista antihőst. A baj, csak az, hogy a készítők nem használták ki a benne rejlő lehetőséget, mondhatni csak akkor vették elő, ha kedvük úgy kívánta. Ám ha belegondolunk, egy ilyen sok szereplőt mozgató filmnél az sosem hátrány, ha nem válik karakterközpontúvá, ezzel teret adva a többi figurának kibontakozni. Ehhez viszont kellenének megfelelően kidolgozott jellemű zsiványok, mely ez esetben aligha teljesít prímán. De senki se keseredjen el, vannak más különlegességek még a film tarsolyában, melyek legalább annyira lekötik a nézőt, mint a zakkant röhögőgörcs megtestesítője, azaz a várva várt Joker.
A történet szerint "legrosszabb szuperhőseink" elszigetelve tengetik mindennapjaikat civil mentes zárkájukban, egészen addig, míg az A.R.G.U.S. nevű, kormánynak dolgozó csoport el nem határozza, hogy belőlük verbuvál egy különleges osztagot, amit olyankor vetnének be, ha a jók éppen nincsenek kéznél, aztán ha küldetés során elhullanának a tagok, őket úgysem siratná senki. Ám vigyázni kell velük, ugyanis habár bevetéseik közben katonák figyelik tetteiket, ők van, hogy mégis meginognak, és a teljes körű szabadságra szavaznak, ezzel az A.R.G.U.S.-szal szembefordulva. De végül is mit vártunk ettől a pszichopata, és piti bűnözőkből összeállított, feslett erkölcsű bandától? -Mindenesetre azért reméljük, hogy ez egyszer kiállnak majd értünk, emberekért.
Azt még most leszögezném, hogy ez az alkotás feleannyira sem rossz, mint ahogy azt a bal lábbal felkelt kritikusok zöme állítja. Igaz nem újította meg a filmipart, sem a zsánert, ennek ellenére a Dc univerzumépítésnek kellően színvonalas alapkövének nevezném az alkotást (tegyük hozzá, az elődökhöz mérve nem számíthatott túl nagy falatnak jó képregény adaptációt készíteni). És ez már csak azért is jó hír, mert mivel a produkció nem lesz a cégnek nagy a keserűség pénzügyileg, a filmgyártási részleg sem fog bánatában átvedleni öngyilkos osztaggá. Helyettük megteszik mindezt szeretett szereplőink, akik a csoportdinamikának köszönhetően zsigerien izgalmassá varázsolják az olykor egyébként meglehetősen elnyűtt és lapos cselekményt.
Közülük is leginkább a Will Smith által eljátszott "Deadshot", és a Margot Robbie által életre keltett "Harley Queen" jellemének megismertetésére hajazott a film. Az ő motivációjuk és érzelmi tendenciájuk elejétől a végéig lelki szemeink előtt lobog, lényegében csak ezzel a két szereplővel tudunk azonosulni. Előbbi ugyebár egy csúcstechnológiát használó bérgyilkos, aki arra vágyik, hogy zárkája falán kívül néha-néha lánya arcát is láthassa. Utóbbi meg szimplán egy elmebeteg, volt pszichiáter, akit miután Joker korrumpált és megőrjített, csak arra vágyik, hogy az őrült bohóccal kibontakozó szerelmük zökkenőmenetesen folytatódjon. Kettejük kapcsolata egyébként a legérdekesebb és legjobban funkcionáló mellékszál a filmben. Az alkotás nyitányán mindegyik szereplő kap egy flashbacken keresztül bemutatott előtörténetet, de csak Harley Queenéknek adatott meg a szerencse, hogy a karakterüket teljes egészében megismerjük a játékidő további részében. És ez szépen hangzik, de így a többiek csak polcon porosodó játékfigurákként állják meg a helyüket (ez poén , mert ezeket a szereplőket tényleg lehet kapni a játékáruházakban). És habár az ő motivációjuk is korrektül értelmezhető, az ezekben a szereplőkben rejlő lehetőségek a második képkockánál kifogynak azzal, hogy a készítők akaratlanul a háttérbe helyezik őket. Ott van a tűz képességgel megáldott Diablo, akinek egyetlen vágya, hogy családjának ismét ő rakhasson tábortüzet. De említhetném a japán harcművészt Katanát is, aki arról álmodozik, hogy egyszer végre letegye a fekete öves vizsgát. Ja, és nem hagyhatom ki Gyilkos Croc-ot, ő igazából csak arra hajt, hogy elkerülje a divatvilágot, már olyan értelemben, hogy nehogy az ő bőréből készítsék a legújabb táska kollekciót. Körülbelül ennyivel el is mondtam a filmben lévő szerepüket.
Ami nem is lenne gond, már ha az alkotás meg tudna állni a lábán két karakterrel. Mivel viszont nem képes erre, más plusszokat kéne felhoznia annak érdekében, hogy azért mégis valami kerek egész süljön ki a végén. Gondolok itt látványra, hangulatra. Ezek mind jelen vannak az alkotásban, de olyan, mintha a készítők egy idő után kispadra ültették volna ezen tényezőket. Az amúgy egészen sötét, komorabb tónusúra csiszolt élmény teljesen korrektül megállná a helyét, ám a szereplők érzelmességéből adódóan gyakran volt olyan érzésem, mintha egy idősek otthonában megrendezett teadélutánon lennék, ahol mindenki elmondhatja mi a gondja (pedig ezek hidegvérű gyilkosok kérem!). A látvány meg teljesen átlagos, legalább azt gyúrhatták volna kicsit nagyobbra, ha már sztori szinten nem is tud olyan nagyot mutatni a film, félreértés ne essék, nem összecsapott munkáról van szó, sőt igen ötletes és vagány képi megoldásokban is bővelkedik az alkotás, szimplán látszik, hogy nem egy Zack Snyder féle showról van szó, ami valljuk be, talán nem is baj.
Összegezve, bármit is hallani a filmről, több rejlik benne, mint amit állítanak róla, ezért ne tessék lemondani a megnézéséről pár lefizetett kritikus miatt. És, hogy mi hasznunk lesz abból ha beülünk? Nos, a jegyünk árával erősítjük a Dc Comics magabiztosságát, ezáltal lehet, hogy ezek után már tényleg nem veszik félvállra ezt az egész univerzumépítést. Mindenesetre ők legyenek is komolyak, mi viszont nehogy magasra tett léccel sétáljunk be a két órás filmre, mert akkor bizony nagyot zuhanhatunk a csalódás gödrében. A legjobban mégis az a legsajnálatosabb, hogy Jared Leto nem kapott több játékidőt. Cesar Romeo dilis jellemmel rendelkező,- Jack Nicholson gengszterszerű,- Heath Leadger gátlástalan Jokere után újjászülethetett volna a népszerű karakter, ám úgy tűnik erre várni kell még egy keveset, ugyanis habár a színész minden maximumot kihozott az őrült bohócból, kevés szerepeltetése miatt mégsem vehetjük őt annyira komolyan a vásznon. Nem baj, egy viccnek elment.
Végezetül: -Én úgy vélem bármelyik férfi szívesen járna pszichoterápiára, már amennyiben Margot Robbie kezelné őket...
Figyeld:
-Joker színrelépéseit. Akárhányszor vászonra kerül, szinte megfagy a levegő.
-A badass hangulatot előidéző betétdalokat.
-Batman és Flash rövid cameo-it.
-A film utáni bónuszjelenetet.
IMDB: 7,1
Rotten Tomatoes: 26%
A mi értékelésünk: 7,0
Előzetes:
Nektek, hogy tetszett Leto alakítása, melyik Joker jött be eddig a legjobban?
Hogyan vélekedtek a filmről?
Írjátok meg kommentben és kövessétek a Starlit webmagazint Facebookon és Twitteren is!
14 éve még a Foxnál sem gondolták volna, hogy a rideg-hideg környezetben játszódó animációs filmjük nem, hogy rendkívül népszerűvé, de az egyik legtöbbet kaszáló franchise-zá válik. Az egész három emlőssel Siddel, Mannyvel és Diegoval kezdődött, majd az évek során jó pár karakterrel kiegészült a csipet-csapat. Köztük voltak jópofának és idegesítőnek bizonyulók szórakoztatás terén, bár egyre inkább úgy tűnt, utóbbiakban sokkal jobban bővelkedik már a sorozat. Ezek voltak az első jelei annak, hogy a közkedvelt animációs széria elindult lefelé a lejtőn. Már a harmadik résznél is látszott, hogy a készítők kezdenek kifogyni az ötletekből, és már csak hobbiból csinálják szinte az egészet. Ennek köszönhetően pedig az ötödik rész sem lett jobb egy butácska, agyfagyasztó jellegű alkotásnál, melyből bizony nem lesz kasszarobbantó nagy bumm.
A történet szerint a mi szeretett,- bitangul béna matkányunk igencsak nagy galibába sodorja a Jégkorszakban élőket, ugyanis szerencsétlen mivoltának köszönhetően egy óriási aszteroidát vezérelt a Föld felé (senki ne kérdezze, hogy hogyan, erre nincsenek szavak). Ennek következtében a földi emlősök eszeveszett pánikban törnek ki, és főhőseinket is megajándékozza a sors még bónusz problémákkal. Mannynek, a mamutnak az egy szem csöpp lánya férjhez készül menni a kissé szedett-vetett, ám mégis jószívű Julienhez, amit természetesen a papa nem igazán fogad túl boldogan. Sid, a lajhár éppen azért van a padlón, mert nem talál szeretett hitvest, vagy ha mégis, utólag mindegyik nőstény dobja szegényt. Ezenkívül ott van Diego, a kardfogú tigris, aki párjával kiközösítve tengeti napjait, ugyanis az állatok csemetéi kissé félnek e ragadozók természetétől. Magyarán lényegében mindenkire a kétszeres világvége vár, már ha bekövetkezik. Feltűnik ugyanis Buck, a menyét a földalatti dínóvilágból, aki a fentiek segítségére siet, és megpróbálja jó útra terelni ezt az eszeveszett birodalmat.
Kezdeti mondandómból bármennyire is úgy, tűnik, hogy ez egy szégyenteljes, egytől egyig elrontott alkotás, azért vannak itt dolgok, melyek nagyban javítanak a nézői élményen. Természetesen képtelenség erről a filmről szuperlatívuszokban beszélni,-és jó nagy hazugságokat is állítanánk ezáltal, de az kétség kívüli, hogy a készítők habár a sztorit nem is, a poénokat jól kezelték. És mivel a humor forrásokat jól megragadták az alkotók, így úgy tűnhet minden egyéb tényező príma. Egy szó mint száz, ez az ügyefogyott, mamlasz rágcsáló (matkány) még mindig fergeteges, ahogy az általa képbe jövő makk is, melyet barátunk már öt epizód óta próbál megszerezni (nem ecsetelném nagyon, hogy sikerült-e neki ez idő alatt egyszer is). Ráadásul ott van Sid is, aki habár egy elég furcsa szerzet, a szíve mégis a helyén van. De ha jobban belegondolok ez minden szereplőről elmondható. Változatos jellemű, izgalmas karakterek tárháza terül elénk a vásznon, akik minden másodpercben lekötik a figyelmünket. Kár, hogy végtében viszont az állítható meg róluk, ami a franchise utóbbi részeiről. Eltúlzottak, és erőltetettek.
Az a baj, hogy ez már nem Jégkorszak. Sokkal inkább egy olyan film, mely próbál megfelelni mindenféle elvárásnak. Egy-két popkulturális utalással még nem is lenne semmi gondunk (sőt, még többet kívánnánk, ugyanis amit felhoz az alkotás, az lehengerlő!), de ha az egész cselekmény ebből áll, akkor igazából az a fajta expozíció, melyet a készítők 14 éve vászonra álmodtak, úgy, ahogy van a semmibe vész. Hogyan a ménkűbe jönnek képbe földönkívüli űrhajók, internetes profilok, maja jövendölések, népszerű sportágak, operaéneklések egy olyan szolidan és szelíden megteremtett világban melyet eddig megismertünk? -Hiteltelen egy kavalkáddal van dolgunk, melyet csak egy beszívott ember elméjéhez hasonlítanék. A készítők nagyon elrugaszkodtak a valóságtól és a saját elveiktől, így akármennyire is igyekeztek, mégis más irányba terelték a filmjüket, sőt az egész szériájukat.
És itt még sajna nem áll meg a gyászmenet. Bármennyire is jó poénokat vonultat fel az alkotás, mindez semmit nem ér, ha minden percben egy ultimét ciki,- zavarbeejtő beszólással, momentummal bombázza a nézőket a film.
Összességiben, mivel a gyerkőcök számára ezen hibák semmit sem jelentenek, ők felhőtlenül élvezni fogják ezt a másfél órát, de jobb ha "felnőttlenül" ülnek be a moziterembe, ugyanis a játékidő végére az idősebb korosztály már nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen.
Végezetül: Ha már popkulturális utalásokról volt szó, akkor a készítők igazán felhasználhattak volna egy "Közeleg a Tél" beszólást. Szerintem nagyon jól beleillett volna a filmbe, pláne ha a környezetről beszélünk...
Figyeld:
- A kezdő képsorokat a Naprendszer kialakulásáról. Aki azon az ötletes öt percen nem mosolyodik el, akkor semmin sem.
-Sid nagyanyja vs. Dinoszaurszok. Az öreg lajhár mama itt nem pogácsás receptekkel harcol az ellensége ellen. Kész legenda a hölgy.
-Hogyan készítsük fel a menyasszonyt a házasság kezdeti nehézségeire. Mindezt mamut módra.
IMDB: 6,0
Rotten Tomatoes: 18%
Előzetes:
Ti hogyan vélekedtek erről a részről?
Nektek nem volt túl erőltetett?
Írjátok meg kommentben és kövessétek a Starlit webmagazint Facebookon és Twitteren is!
A korábbi (2015-ös) esztendőhöz hasonlóan, a mostani év mozis felhozatalához is kitaláltak egy rövid, de abszolút lényegre törő általánosított megnevezést,-szlogent. Pontosabban, míg pár hónapja a "Kémfilmek évét", úgy most a "Folytatások és a remake-ek évét" ünnepeljük a filmes világban. És ezen eltitulálás cseppet sem véletlen. Csak, hogy párat említsünk, remake-nek ott lesz a legújabb Ben-Hur, és a feminista jellegű Szellemirtók, folytatásként pedig jön még a Jason Bourne és a Star Trek-Sötétségben, de ezeken kívül még megannyi produkció beletartozik e két csoportba. A legújabb, kedvenc teknőceinkkel prezentált film is ide tartozik, mely a két évvel ezelőtti, Michael Bay nevével fémjelzett üdvöske testvérkéje. Legalábbis ha a "külsőt" nézzük. Egy rendezőcserének köszönhetően, most Dave Green (Earth to Echo) került a direktori székbe, és mint interjúk alapján kiderült, szellemiségben ezt (is) egy abszolút családbarát filmmé kreálta, ennek minden előnyével és hátrányával.
A történet szerint habár az olasz ,művészekről elnevezett hősök korábban megtisztították New York Cityt Zúzótól, a veszélyes bűnözőtől, mégis minden jel arra utal, hogy külső segítséggel ismét szabadon tengeti napjait. A szöktetés mögött egy őrült tudós áll, akiráadásul egy szérumnak köszönhetően, két elvetemült gonosztevőt változtatott félelmetes behemóttá -Bebopról és Rocksteadyről van szó-, de itt még nem áll meg az antihős felvonultatás. Az összes feslett erkölcsűt egyetlen személy mozgatja, ez pedig nem más, mint Kraang, aki egy agy kinézetét felöltve, másokat befolyásolva próbálja uralma alá venni a Földet. De nem csak a rosszak csatasora erősödik, ugyanis a páncélos hátúak és barátnőjük,-April mellé egy hokimaszkos igazságosztó is bevergődik, és bizony az általuk létrejött egység, a lehetetlennel is képes megbirkózni csak azért, hogy újra rendet tegyenek városukban.
A 2014-es alkotás talán azért is debütált annyira eredményesen , mert habár kissé gyermekies hangulatúvá sikeredett, mégis a felnőtt nézőkben egyfajta nosztalgikus érzést váltott ki. Ennek oka talán, hogy a készítők alázatosan nyúltak az alapanyaghoz, és megannyi közkedvelt karaktert csempésztek bele a filmbe, mely valljuk be egy keményvonalas fan számára csakis pluszpont lehet. Ez alól a folytatás sem kivétel, elvégre közismert szereplők tömege tárulkozik elénk a nagy vásznon, van kik közül választani szimpatizálást illetően.
Igaz, ami igaz, nem a bonyolult sztorija miatt kedveltük meg a két évvel ezelőtti teknősös kalandot, és ezt sem azért fogjuk. Igazából furcsa, mert ezt az alkotást minden butácska hibája ellenére nem lehet nem szeretni. Tipikus inváziós,- látványorgiával járó akciófilmről van szó, mely természetesen a szokásos győzelemmel végződik (nehogy már a gyermekek példaképei egyszer is elbukjanak!), mindez pedig a legklisésebb szereplőkkel van ítélőszékünk elé tálalva. A legtöbb színész által eljátszott karakterben első ránézésre a motiváció nélküli, érdektelen, "csak a magas gázsiért vállaltuk el a szerepet" féle jellemet látjuk, Megan Foxszal az élen, aki megint csak "Megan Foxoskodik" a guilty pleasure jellegű April bőrébe bújva. Tőle talán nagyobb izgalommal csigázza fel a nézőt Stephen Amell (A zöld íjász) és Will Anett (A lego kaland) karaktere, de senki sem lophatja el a showt a csatornapatkány Szecska Mester, de legfőképp a zöld nindzsák elől. Mint említettem, külsőleg nagyon hasonlít elődjére, sőt Michael Bay kézlenyomata erősen látszik a végeredményen, mégis stílusban és szellemiségben kicsit sötétebb tónusú lett az előző résznél. A készítők némi mondanivalóval próbáltak úrrá lenni a ultra laza hangulaton, ám ez nem nem igazán jött össze (szerencsére?), ugyanis minden második akcióközbeli robbanásra jön egy bomba jó beszólás is-márpedig "Ka-Bumm"-ból elég sok van ebben a filmben, ezáltal mondhatom, hogy a jó hangulat megteremtése csakis ezen páncélos hátú hősökhöz köthető.
Akinek az előző rész bejött, az most sem fog csalódni, ugyanis az hét szentség, hogy egy végtelenül megújuló cselekménnyel van dolgunk, melynek folyamában változatos helyeken járhatunk és különböző karakterek mögé bújva leshetjük el a keleti harcművészetet (röviden: nem unalmas). A látvány kápráztat, megjegyzem az elmúlt idők legjobban kivitelezett 3D-jében is részünk lehet, a négy mutáns meglepően szórakoztató, és összességiben egy teljesen tisztességes nyári popcorn moziról van szó. A z alkotás minden sablonosságát képesek vagyunk megbocsájtani, azt mondjuk hozzáteszem, hogy aki eddig nem csípte ezt a komolytalan brandet, az most sem fog kifejezetten felhőtlenül szórakozni. Mindenesetre én a film vetítése alkalmából, a büfékben a nachost lecserélném egy ideig négysajtos pizzákra...
IMDB: 6,3
Rotten Tomatoes: 38%
Előzetes:
Nektek, hogy tetszett a film?
Melyik résszel voltatok elégedettebbek?
Írjátok le kommentben és kövessétek a Starlit webmagazint Facebookon és Twitteren is!
Tarzan legendája (David Yates liánmozijának látványa metaforikusan állati, ellentétben a sztorival, mely olykor gyatrán lapos. Így bármennyire is kápráztat a CGI esőerdő, ezért nem jár jutalombanán.)
A dzsungel hősök feltámadtak, ehhez kétség sem fér. Elvégre Rudyard Kipling Mauglija már bemutatkozott ez évben a széles vásznon, és bizony sokadjára is hozta az elvártat, sőt talán még túl is teljesítette az elődeit. Utóbbi sikerekre felfigyelve a Warner Bros. stúdióban, ki más története kaphatott volna még nagybetűs verziót Tarzanénál. Tulajdonképpen Kipling főszereplőjének felnőtt megtestesítőjéről beszélünk, aki Maugli mellett a másik legismertebb liánon csüngő. A mostani megfilmesítésben az utolsó négy Harry Potter -rész direktora, azaz David Yates vezette a munkálatokat, ezáltal igazán grandiózus filmre számíthatunk, ráadásul többek közt olyan nagy nevekkel jeleskedik az alkotás, mint Samuel L. Jackson (Kingsman-A titkos szolgálat, Aljas nyolcas), Margot Robbie (A Walt Street farkasa, Öngyilkos osztag), Christoph Waltz (James Bond-Spectre, Django elszabadul), valamint a nagy karizmával (plusz karizommal) rendelkező Alexander Skarsgard, aki Stellan Skarsgard (Thor, A tetovált lány)fia. Reméljük ezt a remaket tényleg Tarzan legendájaként tarthatjuk majd számon.
A történet szerint John Clayton már megbarátkozott a civilizációval, és otthagyva régi lakhelyét-a dzsungelt- Londonban éli mindennapjait gyönyörű feleségével Jane-el. Ám hírét veszi, hogy igazi otthonában, Kongóban a fehér ember terjeszkedik, és elpusztít mindent és mindenkit, aki az útjába kerül. Így hát az ottani barátai segítségére siet, viszont ennek ára van. Ugyanis amint hazaér, visszavedlik azzá, akinek született, azaz Tarzanná, és eredeti mivolta elől az ember (már ha ember) úgy sem menekülhet.
Edgar Rice Borrughs (a Tarzan írója) foroghat a sírjában, már csak azért is, mert a főszereplő kockahasán kívül semmi figyelemreméltót nem nyújt a könyvéből készült adaptáció. Sőt az alkotás tökéletesen szemlélteti, hogy milyen az, amikor a jellegtelen kivitelezés hatására a legjobb színészek is csak biodíszletként tudják megállni a helyüket. De ez még hagyján. Ezen mű ember és állat kapcsolatáról szól(na), és ez teljesen érthető elvégre a főhős egy "majomember". A baj csak az, hogy mivel abszolút ő van a középpontba helyezve, a többi karakter még csak esélyt sem kap arra, hogy megnyíljanak előttünk, márpedig van pár szereplő, akikben több potenciál van, mint magában Tarzanban. Sőt Alexandar Skarsgard (Tarzan) konkrétan semmit nem tesz hozzá a szerepéhez, néha csak kiáll a dzsungel közepére, befeszíti csinos izmait és drámain bámul a semmibe, így imitálva, hogy keresi az elveszett Margot Robbie-t (Jane). Apropó Miss Robbie. Látszik, hogy az alkotás az álomgyárból érkezett, ugyanis a film a legidegesítőbb, legszájbarágósabb hülyeségekkel van tele. A nő megint ki van szolgáltatva a férfinak, aki nem mellesleg csak arra jó, hogy megmentsék. A feketékről nem is beszélve, ők is csak azért vannak, hogy a fehér ember megint rendet tegyen közöttük. Látszik, hogy a tipikus hoolywoodi társadalmi alárendelések nem hagyják nyugton a filmipart, és ezáltal még mindig valamennyi mozifilmben megfigyelhetőek ezen jelenségek. A rasszista, hímsoviniszta nézőknek talán ez bejön, de véleményem szerint többségünket már hidegen hagyják az ilyenek, sőt egy idő után mondhatni klisékké válnak az efféle megnyilvánulások.
Összességiben semmi extrát nem nyújt a film, érződik, hogy még szíve sincs. Egyszerűen nem tudunk kihez kötődni (jó igaz, lesznek hölgyek, akik a svéd színészhez igenis kötődnének), mert Margot Robbie ugyebár nagy részben csak fogságban van, és áhítozik szeretett férjéért, Samuel L. Jackson teljesen jellegtelen és semmit mondó (bár tegyük hozzá, hogy nem egyszer ellopja a showt társai elől), Christoph Waltz pedig annak ellenére, hogy jól hozza az e fajta antagonista karaktereket, mégis kezd kissé beskatulyázódni, és így már-már unalmas a játéka, elvégre mindig ugyanazt az arcát mutatja.
A látvány mint mondtam állati (bár ez csak pénz kérdése volt), de azt tegyük hozzá, hogy a CGI gorillák olykor eléggé "érdekesen" mutatnak a vásznon.
A rendező ott rontotta el, hogy túlságosan komolyan vette a feladatát, és a drámát iszonyatos erőszakkal próbálta összevonni a kalandokkal, melyből csak egy jó nagy összecsapás született. Nem kifejezetten ajánlom a filmet, ám ha nagyon unatkozunk és nem várunk el túl sokat tőle, akár még élvezhetjük is. Tipikus egyszer nézhetős pop-corn mozi (akarom mondani banán mozi)...
IMDB: 7,1
Rotten Tomatoes: 34%
Előzetes:
Nektek, hogy tetszett a film, elégedettek voltatok vele?
Számotokra melyik szereplő volt a legmegnyerőbb?
Írjátok meg kommentben, és kövessétek a Starlit webmagazint Facebookon és Twitteren is!
.png)
