Bejegyzések

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szórakozás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szórakozás. Összes bejegyzés megjelenítése
Westworld


Leírás:
Az HBO nagyszabású sorozata a science-fiction, a western és az akciófilm elemeit ötvözi, a mesterséges értelem hajnalán játszódik, és a bűnbeesés evolúcióját mutatja be. A történet Michael Crichton kultikus fantasztikus filmjének, a Feltámad a vadnyugatnak az újragondolása. A tíz részből álló széria egy vadnyugati kalandparkban játszódik, ahol a látogatók a legsötétebb vágyaikat is kiélhetik android ellenfeleiken. Egy végzetes hiba következtében azonban elszabadul a pokol.


Aki szereti a vadnyugatot, annak kötelező! Aki szereti a mesterséges intelligenciával létrehozott embereket, itt a helye. Nem utolsósorban, aki kedveli az ármányokat, a cselszövéseket, na meg a rejtélyeket, akkor nem hagyhatja ki ezt a sorozatot.

A párom szerette volna megnézni – én meg imádom a sorozatokat – szóval rászántam magam, legyen: megnézem vele. Köszönöm neki, hogy megtettem! Ugyanis leemelem a kalapom az írók és a rendezők előtt. Durván jó ez a sorozat.

Maga a történet alapja megvan a leírásban, csakhogy kapunk egy titkot, egy halott tulajdonost és innen mindenki azon izgul, miként omlik össze a kalandpark, hiszen ha valaki intelligenciával áld meg egy robotot, ott jó nem sülhet ki, nemde? Itt is ez történik.

Mellesleg a szereplőgárdán csak tátogtam. Hahó! Edd Harris, Ben Barnes, James Marsden, Luke Hemsworth… és nem hagyhatjuk ki – Hannibált - Sir Anthony Hopkinst. Ez az ember, csak rám hozza a frászt, vagy rátok is? Ijesztő!

Az egész sorozat össz-vissz 10 részes, amiben nagyon jó színészek mutatják meg a tehetségüket. Büszke lehet az HBO erre a sorozatára is. Méltó a társaihoz, mint a Trónok harca, vagy a Szex és New York (ha témában nem is egyeznek, a népszerűségükben egymást pipálják le).  

Azt mondják, az álmok sosem valósulnak meg.
Azt mondják, ne higgyünk az álmokban és abban, hogy minden lehetséges.
Egy kedves testépítő ismerősöm erősen rácáfolt ezekre az állításokra.
Ez az interjú nagyon is megmutatja a valóságot és azt, hogy a kitűzött cél között csak te magad vagy az akadály :)


K: Miért döntöttél úgy hogy testépítő szeretnél lenni?


V: Már régtől tetszett ez a sport és mivel sérülés miatt nem folytathattam a focit, elkezdtem a testépítést :)) Szeretném ha a testem jól nézne ki :))

K: Sokan csak a népszerűség miatt szeretnének testépítők lenni? Hogy vélekedsz erről? 

V: Nyilván minden ember fejében megfordul ez a téma, az én fejemben is átfutott már, és én erről úgy vélekednék, hogy egy bizonyos szinten ezzel mindenki népszerű lesz. Van aki jobban és van aki kevésbé. Én szeretnék a jobbak csoportjába tartozni. Szeretem ha körülrajonganak az emberek :))

K: Szerintem ezzel nincsen semmi gond. A szüleid miként vélekednek erről a dologról? Ellenzik vagy mindenben melletted állnak?

V: Teljes mértékben támogatnak mindenben, édesanyám külön kaját készít nekem, amiben nincs szénhidrát, de annál több fehérje található benne :))

K: Ismersz olyan testépítőket akinek negatív irányba fordultak a dolgok  szülői téren? Te mit tennél ha a szüleid nem állnának melletted? Kitartanál az álmaid mellett vagy lemondanál róluk a kedvükért?

V: Igen, sajnos ismerek ilyen testépítőket, akik hátrányos helyzetben vannak anyagilag és a szüleik nem támogatják, de ezeknek a fiataloknak próbálok én segíteni :)) Nagy részben a havi bérletet nem kérem tőlük a termemben :)) 
Ez egy nagyon jó kérdés hogy kitartanék e az álmaim mellett? Igen kitartanék, megpróbálnám úgy csinálni, hogy elérjem a céljaimat. Én azok kevés fiatalok közé tartozom, akiknek támogatóik vannak, a Scitec nutrition és ezért a szüleim nem igazán költenek erre.

K: Ez igazán önzetlen dolog:) Van kedvenc testépítőd?

V: Persze, nekem is vannak példaképeim 🙂 Csuhai János Magyarországról, aki úgy mint én Scitec team tag, ezért személyes találkozók is vannak Scitec rendezvényeken, mint például a Scitec Muscle Beach, és persze a legnagyobbak közül is nemmás, mint Jay Cutler, akiről az edzőtermem is a nevét kapta 🙂

K: Mit üzennél azoknak akik valóra szeretnék váltani az álmaikat?

V: Azt üzenném nekik, hogy kitartás, ne nézzenek oldalra, csak előre, a cél felé. Ha problémába ütköznének akkor az nem indok arra, hogy feladjak az álmaikat, a problémák azért vannak, hogy megtudjunk valamit oldani.

K: Nagyon szépen köszönöm az interjút és azt hogy időt szakítottál rám.Remélem minden álmod teljesül majd!

V: Én köszönöm a lehetőséget, hogy ezúton is üzenhetek a fiataloknak és minden korosztálynak a sport örömére 🙂  További sok sikert a blog vezetéséhez 🙂


Ha nem is mozgatnak majd hegyeket ezek a szavak, de azért remélem, hogy egy-két embert megmozgatnak...
Az álmok néha tényleg valóra válhatnak és ez nem csak  a testépítésre igaz :)
Ha írónő szeretnél lenni, hát gyakorolj és ha az egyik műved sikerül, menj el egy kiadóhoz és tukmáld rá a könyved :)
Ha énekes szeretnél lenni, énekelj feldolgozásokat és lehet , hogy egy nap felkarol valaki és híres leszel. Ha te erre vágysz! :)
Értitek ugye?
Az álmaid eléréséhez csak TE kellesz és a kitartásod!

Jó utat kívánok ehhez!
Jamie McGuire – Maddox testvérek
(- Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás)
- Jamie McGuire: Gyönyörű tévedés
- Jamie McGuire: Gyönyörű megváltás
- Jamie McGuire: Gyönyörű áldozat
- Jamie McGuire: Gyönyörű lángolás




Másolnék nektek egy fülszöveget, de nem látom helyénvalónak, mivel négy könyvről szeretnék egy közös értékelést írni. Szóval lássuk, mit alkotott a mi kedvenc szerzőnk!

A Maddox testvérek című sorozatnak eddig négy része jelent meg, még egy van hátra, ami közösen, az összes Maddox fiú életéről, szemszögéből íródott. Kíváncsian várom, mit hoz ki ebből az írónő. Mindenesetre Travis és Abby története – Gyönyörű sorscsapás – varázslatos volt, érdekes és lenyűgöző. Imádtam Trav hebehurgya érzelmeit, a civakodásukat a kiszemelt lánnyal, de valahogy a többi kötetben – Maddox testvérek – már nem volt igazán felemelő. Hiába voltak a szenvedélyes, édes jelenetek, egyik báty sem tudta felülmúlni a kisöccsüket, Travist.

A Gyönyörű tévedésben Trenton és Cami volt a főszereplő, mondanám, hogy jó párost alkottak, de engem nem hatott meg a dolog, aranyosak voltak, de vártam a nagy áttörést, ami számomra nem történt meg. A folytatás – Gyönyörű megváltás – már nagyon tetszett, lehet csak belekellett szoknom, hogy nem minden Maddox fiú olyan szenvedélyes, mint Travis, ugyanis ők mások, a személyiségük és a szerelmük is.
Thomas titokzatos volt, érdekes háttértörténettel – titkos ügynök volt -, így nem csak a szerelemre kellett koncentrálnom, hanem a nyomozásra is. Talán azért faltam a sorokat olyan gyorsan, mert hasonlított Abbyék sztorijához, hiszen ott is volt valami több egy kapcsolatnál. Plusz nagyon bírtam Lindy ügynököt, mert erős és egyedi személyiséggel ruházta fel őt az írónő.

A következő két részben, az ikrek kapták meg a főszerepet, őket imádtam, de a szerelmi életüket nem igazán. Nem szerettem őket, buta döntéseket hoztak a barátnőik és egyszerűen túl soknak éreztem őket. Bár Ellie a könyv végére szimpatikus karakterré nőtte ki magát, mégsem érdekelt annyira, mint Thomas – Lindy, valamint Travis – Abby páros. Ők maradnak a kedvenceim.

Mindenestre gyorsan kivégeztem a könyveket, nem bántam meg, hogy mind a könyvespolcomon díszelegnek, de ha újra kellene olvasnom őket, akkor lehet nem egyszerre tenném, hanem kihagynék pár hetet a részek között.

Nagyon érdekelne, nektek miként tetszettek a folytatások, ha Abby-ék történetét szerettétek… Várom a véleményeteket!



Unod már a sztárokról szóló fanfictionokat?

Valami újra vágynál?
Akkor van számodra egy remek blog ajánlásom amit biztosan nem fogsz megbánni..
Ha  kedveled  a Sonic és más mesefigurás blogokat akkor tetszeni fog a mostani.
Nem muszáj, hogy kedveld az ilyesfajta blogokat elég ha  nyitott vagy az új típusú blogokra esetleg unod már mindig ugyanazt a sztorit vagy végkifejletet ..
A blog angolul olvasható ami fejleszti a nyelvtudásodat is így a szórakozás és a haszon is megvan.


A sztoriról:
Shadow-t (lol ezt shadow2 érteni fogja**)behívják a G.U.N kémszervezetbe mert új társat kap Beat személyében.Nem igazán örül neki mert eddig megvolt elégedve Luckyval viszont, amikor meglátja hogy ki is az új társa..
Nos eléggé el leszel ragadtatva mert megtetszik neki a lány.
Egy kis időn belül összeszoknak... bár a blog ezen részén vannak elég vicces szituációk is.
A történet egy álcázott kém akcióin belül bontakozik ki, ahol Sonical összefogva megmentik Beat-et akit az akció közben elrabolnak...

A blog akció dús, és néhol vicces részeket tartalmaz.

Ha egy kis kikapcsolódásra vágysz én ezt ajánlom :)


Jó szórakozást minden Sonic rajongónak! :)

Blog címe: Free Fallin'
Műfaj: Harry Styles fanfiction (fordítás)
Elérhetősége a blognak: Link


Sziasztok!
Drágáim, tudnotok kell, hogy régen rengeteg One Direction fanfictiont olvastam, s van, mikor bekattan, így keresek pár befejezett blogot, ebben a témában. A gond csak az, hogy nincs sok, ami jó is lenne, ezért sokszor csak felidegesítem magam és olvasás nélkül bezárom az összes oldalt.  Szóval igazán örülnék pár ötletnek, amit ebben a témában olvastatok.

Persze nem mindegy, hogy egy igazi 1D fanficről beszélünk, vagy csak olyan történetről, ahol az ő képük és az ő nevük van, de semmi közük az igazi énjükhöz. Én tényleg az eredeti és igazi One Direction sztorikra gondolok.

Hála az égnek találtam egy ajánlót erről a blogról, így belekezdtem. Harry Styles tényleg Harry-t alakítja, a One Directionből, ahogy a többiek is. Szóval nagyon megörültem, majd olvasás közben rájöttem, hogy még a stílus is remek, így boldogan folytattam.

Free Fallin’
Fejezetek száma: 40+20
Történet: befejezett.

Részlet: „- Csak egy éjszaka, Peyton! – Vagy kettő… - Nézd, már így is megszerveztél mindent… Idő kell neked, hogy pihenj, különben harminc éves korod előtt ráncaid lesznek… - Ismét a szemeit forgatta. - Tudod, hogy csak segíteni próbálok… - kezdtem, de közbe szólt.
- Megyek – mondta végül, kezébe fogva a bőröndjét. – Egy feltétellel… - Szemöldökömet ráncolva néztem rá. – Semmi próbálkozás, Styles… - mondta komolyan, egyenesen a szemembe nézve.
- Álmodni sem mernék róla… - feleltem, mielőtt követtem őt ki az ajtón.”

Röviden a történet: Peyton nem volt egy rajongó. És esze ágában se volt azzá válni. Nem is érdekelhette volna kevésbé az a hülye, cukor mázos, túlértékelt One Direction.
Harry imádta a kihívást. Valaki mást keresett. Valakit, aki nem azért kedvelte, mert ő Harry Styles a One Directionből.

Kedvenc idézet: „– Őszintén, egy srác nem töltheti az idejét a barátnője lakásán anélkül, hogy megvádolnák azzal, hogy lefektette! – fakadtam ki, de Zayn és Niall csak felhorkantak.
- Nem, mikor Harry Styles vagy, haver… Emlékszem, hogy lefektettél több… - kezdte Zayn.
- Be ne fejezd azt a mondatot – figyelmeztettem, és a vérem máris forrt a dühtől.”



Harry nagyon cuki volt a történetben és kifejezetten jó volt ilyen sok érzelmet olvasni, szóval nagyon jól esett végre egy jó fanfiction. Remélem nektek is tetszeni fog, ha bekukkantotok a blogba! J
Vajon mi vesz rá minket, hogy egy idegen tanácsait fogadjuk meg?
Miért hisszük el egy idegennek azt, amit a barátainknak/szüleinknek nem?
Valaki a könyvekre esküszik és szentül hiszi azt amit egy (szintén ismeretlen) író leír a különböző "Hogyan csináld" vagy éppen "Hogyan ne csináld" szakkönyvekben..
Vannak emberek akik egy  pszichológus szavaira adnak... nem is keveset és úgy élik az életüket ahogy ők tanácsolják nekik.
Megkérdezhetnék a családtagjaikat is de egy idegenben sokkal jobban megbíznak.

Ez a cikk a videózás különböző formáit taglalja és azt a tényt, vajon hogyan vesznek rá embereket arra hogy a gép előtt ülve szinte egész nap őket figyeljék.
A Youtube-n nagyon sok fajta videóval szembe találjuk magunkat. A sminkes videóktól a beszólogatós videókig szinte bármilyen videót megtalálhatunk a választás csak azon múlik, hogy kinek mi a zsánere.
Mint minden más elfoglaltságnak ennek is megvannak a negatív és pozitív oldalai... Arány  fele-fele a  visszajelzések között.
Az emberek általában szimpatizálás alapján döntik el, hogy szeretnek-e vagy sem egy-egy dolgot és a személyiség az ami megfogja őket. Ha az adott videósnak olyan a kisugárzása, amit kedvelsz hamar rákattansz és vakon követed.
Sok videósnál meg lehet figyelni a flegmaság vagy éppen a kedvesség formáit. Vegyük például OwnMcKendry-t...


Első ránézésre  olyan mint egy manga karakter, pedig aki jól ismeri tudja, hogy nem igazán ismeri azt a műfajt. Leginkább Gamer videókat csinál de nincs hiány vélemény nyilvánításból sem. A srác olyan személyiséggel van megáldva, hogy lehetetlen nem szeretni legalábbis számomra.
A követői száma 136 415 ember...

Tudtam, hogy egy kedves srác de attól függetlenül hatalmas görcsben volt a gyomrom amikor megírtam neki e-mailben, hogy írhatnák-e róla pár mondatot.
A válasz 3 percen belül megérkezett és nem csalódtam a srácban :)

Igazán kedves volt és értékes ember, komoly gondolkozás móddal és piszok mocskos szájjal...
A videóit  53 ezer ember nézi és többségében ez a szám magáért beszél. A negatív oldalait azonban ő is megismerte ennek a dolognak... Rettentő sok kritikát kapott, leginkább a külsejét illetően, de ezt -ugyan más okokból - egy videós sem tudja elkerülni.

Mostanra azonban ez a kudarc tette őt azzá, aki ő ma...
Vannak akik  változtak az idő elteltével de ő megmaradt ugyanannak, aki eddig volt.
Egyszóval szerintem nincs azzal gond hogyha hallgatsz egy ismeretlen emberre mert a nézettségi szintje megmutat mindent.
A videóin keresztül ismerhetjük meg az embereket és ha engem kérdeztek szerintem ez nagyobb dolog mint a Facen chatelni egy idegen emberrel akit még csak nem is láthatunk. :)
Szóval sminkeljük magunkat tutorialok alapján, vegyük meg a videó játékokat, és hallgassunk a könyvekre...
Mert ezek az emberek időt nem kímélve megírták azt  a könyvet, és lejátszották a játékot  a gép előtt ülve, hogy nekünk segítsenek. :)

Owen csatornáját ezen a linken lehet megtekinteni: https://www.youtube.com/user/OwnMcKendry
Higgyétek el nem fogtok benne csalódni :) 

Halihó!
Be kell vallanom a családommal minden évben sok ünnepi filmet nézünk, így eszembe jutott, vajon ti is? Nálatok is vannak kedvencek, amit évente elővesztek, vagy csak az megy, amit a tvben láttok?



Én összeszedtem pár filmet és mesét, amit nem tudok kihagyni az ünnepek alatt. Íme:

1.       Télapu
2.       A Grincs
3.       Szörnyecskék
4.       Jégkorszak
5.       Shrek
6.       Barbie és a diótörő
7.       A Szépség és a Szörnyeteg – Varázslatos karácsony
8.       Barbie mesés karácsonya
9.       Nicsak, ki beszél!
10.   Reszkessetek betörők


Tudom, tudom, leszerettem volna írni, miről szólnak a filmek, aztán rájöttem: nincs olyan ember, aki ne hallott volna ezekről. Még ha nem is látta, azért van fogalma róla. De ha tévedtem, sajnálom. Ez a cikk tényleg nem azért készült, hogy bemutassam őket, inkább, hogy megtudakoljam, nálatok mi a kötelező műsor!


A listában tényleg azok vannak, amiket nem tudok elengedni karácsonykor. De mindig szívesen nézek új filmeket, így nagyon várom az ajánlásokat, hátha valamit kihagytam, s még nem láttam!

Kellemes és békés boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!
Sziasztok!
Nem tudom, ki miként éli meg ezt az időszakot, szívesen olvasnám a hozzászólásotokat, ugyanis én nagyon szeretem a karácsonyt. Tényleg, s alig várom, hogy otthon lehessek a szeretteimmel, feldíszíthessük a fánkat – ami lila, ezüst- és aranyszínű lesz. A kishúgom találta ki, reméljük jól fog kinézni! Anya süteményeit is szívesen enném már, na meg a finom ünnepi kajákat. Szóval nagyon, nagyon várom a hétvégét! Addig is itt a könyveim címe, amiket kértem a fa alá.

Tudnotok kell, hogy gyakran veszek, vagy kérek olyan könyveket, amiket már olvastam egyszer. Ezért pedig ne nézzetek bolondnak, ez azért van, mert annyira tetszettek, hogy újra el szeretném olvasni őket. Ahányszor csak kedvem támad hozzájuk. Persze vannak, akik kinevetnek ezért, még a mamám is! Szóval nyugi, elnézem mindenkinek!

Ui.: 21éves vagyok, ezzel pedig bebizonyítom, hogy nem mindent lehet kinőni: a vörös pöttyös könyvek, valamint minden misztikus dolog jöhet, ami jól van megírva.


*      Kerstin Gier: Rubinvörös
*      Kerstin Gier: Zafírkék
*      Kerstin Gier: Smaragdzöld

Az Időtlen szerelem trilógiát már olvastam, az egyik kedvenc sorozatom, de sajnos könyvtárból sikerült csak kivennem, most viszont megkértem anyukámékat, hogy vegyék meg nekem a sorozatot, mert imádom.


*      Susan Ee: Angelfall – Angyalok bukása
*      Susan Ee: World After – Túlélők világa
*      Susan Ee: End of Days – A vég napjai

Anyu felajánlotta, hogy választhatok még pár könyvet, mert van kedvezménye az egyik könyvesboltba, így került fel ez a sorozat a listámra. Bár még nem olvastam, mindenki dicséri, s már régóta nézegettem a boltokban is, ezért hát nem dönthettem másként: megvetettem. Köszönöm anyu!


*      Jamie McGuire: Gyönyörű megváltás
*      Jamie McGuire: Gyönyörű áldozat
      Jamie McGuire: Gyönyörű lángolás

Az írónő eddigi összes könyvét olvastam már, kivéve ezeket. Bár tavaly megvetettem a sorozat első részét (Gyönyörű tévedés), még nem olvastam. Vártam, hogy kijöjjön a többi, most pedig itt vannak, s jövő héten már olvashatom őket!


*      Carina Bartsch: Cseresznyepiros nyár
*      Carina Bartsch: Türkizzöld tél

Jó, bevallom, itt kicsikét csalok, ugyanis ezeket már megkaptam, a névnapomra (december 2. – Vivien), szóval nem pont a fa alatt várnak majd, de ha valaki még csak most gyűjti az ötleteket a vásárláshoz, akkor érdemes utánanéznie! Olvastam már őket és be kell vallanom: magával ragadott, így újra és újra, na meg újra szeretném a kezembe fogni a köteteket!


*      J. L. Armentrout: Oblivion – Feledés
*      J. L. Armentrout: Obsession ​– Függőség

Az összes rész a polcomon pihen, így ezeket sem hagyhattam ki. Tudom, persze, hogy nem igazán a sorozat részei, de mégis: alig várom őket. Amit az írónő kiad a kezei közül, az csak csodás lehet! Ha még nincs kedvenc földönkívülid, addig nem igazán olvastál még semmit életedben!


*      Wendy Higgins: Angyali kísértés
*      Chanda Hahn: Tündérkönyv
      Melissa Landers: Összefonódva

Mint látjátok a végére hagytam ezeket a könyveket, ugyanis mind a három folytatás. Már birtoklom az előző részeket, így mindegyikre nagyon kíváncsi vagyok. Remélem, nem okoznak csalódást!


Nem tudom, hogy érdekel e titeket, mindenesetre leírom, hogy mi miket vettünk másoknak, hiszen ezek is jó ötleteknek bizonyulhatnak, ha vásárolni szeretnétek magatoknak, vagy ajándékba vinnétek valakinek.




*      Miranda Kenneally: Kivédhetetlen ​szerelem
*      Anne Eliot: Toplistás ​szerelem
*      Jennifer Salvato Doktorski: Lángra ​lobbant nyár

Ez a lista a húgomé, aki 16 éves. Nem szeret olvasni, de ami a fogára való azt két nap alatt kiolvassa, ha hagyjuk csendben feküdni az ágyában. Szóval, ha ismersz olyan kamaszt, aki nem híve a könyveknek, nem gond. Ezek tetszeni fognak neki is!

*      J. K. Rowling: Harry Potter 1-7.
*      J. K. Rowling: Bogar ​bárd meséi
*      Tudor Hushpush: A kviddics évszázadai
*      Göthe Salmander: Legendás állatok és megfigyelésük
*      J. K. Rowling · John Tiffany · Jack Thorne: Harry ​Potter és az elátkozott gyermek

Oké, azt hiszem, ezt a listát elnézve a húgom nyert. 12 éves, imádja a Harry Pottert, olvasta is őket, így anya meglepte az összes résszel, valamint megvettünk mindent, ami a témával kapcsolatos. Már alig várja, hogy kibonthassa a csomagolásokból őket. De az eredeti 7 könyvről nem tud, szóval a szüleimet agyon fogja szeretgetni. Azt hiszem fanatikus. J


*      Leiner Laura: Késtél

A párom húga imádja a LOL könyveket, valamint a Szent Johanna Gimit, így rávágta, hogy neki ez kell. Hát, én nem tiltakoztam. Mert én is szeretném! Nagyon. Persze olvastam már őket, de szeretném, ha a polcomon is ott lennének. Na majd jövőre…


Sajnálom, hogy ilyen hosszú lett. Nem terveztem, s nem is láttam előre, hogy ennyi címet fogok hozni, de összeszedve, s elnézve ezt a listát, nem merem kiszámolni mennyit is hagytunk ott a könyvesboltokban. Mindenesetre megéri. Inkább erre költsünk, s ilyeneket kérjünk a Jézuskától, mint pár felesleges vackot, amiket többet nem is látunk.


Szóval száz szónak is egy a vége: alig várjuk, hogy olvashassunk! Reméljük segíthettünk a vásárlásban, de ha nem is ott, akkor a kölcsönzésben, a könyvtárban. Ha neked is van listád, örülnénk, ha megosztanád velünk, hiszen mi is szívesen kutakodunk újdonságok után. J
Halihó!
Tudom, tudom, senkinek nincs karácsonyi hangulata, süt a nap, hideg van és nem esik semmi, ami jó lenne. De én nagyon szeretném ezt az időszakot átérezni, foglalkozni vele. Így három cikkötlet fordult meg a fejemben:
1.       Ünnepi mese
2.       Könyvlista karácsonyra, avagy mi vár a fa alatt
3.       Karácsonyi filmek


Az elsőt gondoltam már most meg is valósítanám, hiszen nem kellett sok mindent tennem az ügy érdekében, csak ki kellett választanom, melyik mese tetszett a legjobban a választék közül. Be kell vallanom, nem volt nehéz a döntés. Ugyanis kedvenc mesemondóm mellé tettem le a voksom: Andersen mellé. Íme:




A FENYŐFA

Állt az erdőben egy szép, sudár kis fenyőfa. Jó helye volt: nap is érte, levegő is simogatta, idősebb társai, lucfenyők meg jegenyefenyők zúgtak körülötte. De a kisfenyőnek minden vágya az volt, hogy magasabbra nőjön; a meleg napot, az üdítő levegőt sem élvezte, s ügyet se vetett a parasztgyerekekre, akik ott jártak-keltek, fecsegtek körülötte, amikor szamócáért, málnáért mentek az erdőre. Sokszor egész köcsöggel szedtek, máskor szalmaszálra fűzték fel a szamócaszemeket, aztán leültek pihenni a kisfenyő tövébe, és azt mondták:
- Milyen szép ez a kicsi fa! - S ezt a kisfenyő nem szívesen hallgatta.
A következő esztendőben egy jókora hajtással lett magasabb, újabb év múlva még egy hajtással; a fenyőfák hajtásaiból mindig meg lehet mondani, hány évesek a fák.
- Ó, ha akkora lehetnék én is, mint a társaim - sóhajtotta a kis fenyőfa -, akkor messzire szétterjeszthetném ágaimat, koronámmal pedig kitekinthetnék a nagyvilágba! Madarak fészkelnének az ágaim között, s ha szél támad, én is olyan méltóságosan bólogathatnék, mint azok ott!
És nem örült a napfénynek, sem a madárkáknak, még a szép kis piros felhőknek sem, amelyek napkeltekor, napnyugtakor elvitorláztak fölötte. Elközelgett a tél, csillogó-fehér hótakaró borított körülötte mindent, néha egy-egy nyúl iramodott el arra, és futtában átugrotta a kisfenyőt. Ó, milyen bosszantó volt! Két tél is elmúlt, míg végre a harmadikon akkorára nőtt, hogy a nyulak már nem ugorhatták át, meg kellett kerülniük. Ó, nőni, nőni, nagyra nőni és hatalmasra, mégiscsak ez ér legtöbbet ezen a világon - áhítozott a kisfenyő.
Ősszel favágók jöttek az erdőre, és minden esztendőben kidöntöttek néhányat a legmagasabbak közül. A fiatal fenyő, amely időközben szépen felcseperedett, reszketve figyelt: a fenséges faóriások recsegve-ropogva zuhantak a földre. Fejszével lecsapkodták ágaikat, csupaszon hevertek; így, ágaiktól fosztottan, soványan, alig lehetett megismerni őket, Aztán szekérre emelték a rönköket, a lovak közé csaptak, és elvitték őket az erdőből.
Hová vihették? S mi várhat rájuk?
Tavasszal, amikor a fecskék, gólyák visszatértek, megkérdezte tőlük a fenyő:
- Nem tudjátok, hová vitték a társaimat? Nem találkoztatok velük az úton? A fecskék nem tudtak róluk, de egy öreg gólya hosszan elgondolkozott, aztán bólintott, és azt mondta:
- Alighanem láttam a társaidat. Amikor Egyiptomból útra keltem, új hajókat láttam a tengeren. Pompás árbocaik voltak - a társaidból faraghatták őket, mert fenyőillatuk volt. Köszöntem is nekik, de igen magasan hordták a fejüket.

- Ó, lennék csak magasabb! Most a tengert járhatnám. Milyen is az a tenger, mesélj róla!
- Hosszú volna arról a mese! - felelte a gólya, és továbblépdelt.
- Örülj az ifjúságnak! - intették a napsugarak. - Örülj üde hajtásaidnak, a fiatal életerőnek, ami betölt!
És a szél csókot lehelt a fára, a harmat megkönnyezte, de a kis fenyőfa velük sem törődött.
Karácsony táján aztán fiatal fenyőket is kivágtak az erdőn, még olyanokat is, amelyek zsengébbek voltak a nyughatatlan fenyőfánál. Ezekről a zsenge fákról - a legszebbeket válogatták ki - nem csapkodták le a gallyakat, úgy rakták szekérre, s a lovak ezeket is elvitték az erdőből.
- Ugyan hová viszik őket? - töprengett a mi fenyőfánk. - Nem nagyobbak nálam, volt köztük egy, amelyik még kisebb is, mint én. Mért hagyhatták meg az ágaikat? Hová vihette őket a szekér?
- Mi tudjuk! Mi tudjuk! - zsinatolták a verebek. - Lent a városban benéztünk itt is, ott is a házak ablakán. Tudjuk, hová mentek a szekéren. Olyan pompa és fény veszi körül őket, amilyenről te nem is álmodol! Bekukucskáltunk az ablakon, és láttuk őket: meleg szobában álltak szépséges díszekkel, aranyalmával, mézeskaláccsal, sokféle játékkal aggatták tele az ágaikat, s az ágak hegyén száz meg száz gyertya fénylett.
- És aztán? - kérdezte a fenyőfa, és reszketett minden ága. - És aztán? Aztán mi történt?
- Többet nem láttunk. De ez gyönyörűséges Szép volt.
- Hátha engem is szerencse ér, s megjárhatom ezt a ragyogó utat! - ujjongott a fenyőfa. - Hiszen ez még nagyszerűbb, mint a tengereket járni! Ó, hogy epedek, hogy vágyakozom! Bár itt volna már újra a karácsony! Vagyok már akkora, mint a társaim, akiket tavaly a városba vittek. Csak már szekérre emelnének! Csak ott állhatnék már a meleg szobában, pompa és fényesség közepette! Vajon mi következik aztán? Biztosan még jobb lesz, még szebb, különben minek díszítenének föl olyan gazdagon? Utána még nagyszerűbb, még pompásabb dolgok várnak rám. De mik azok? Ó, hogy mennék már, hogy vágyom el innét! Magam sem tudom, mi lelt.
- Örülj nekünk! - mondta a levegő meg a napsugár. - Örülj az üde ifjúságnak itt az isten szabad ege alatt!
De a fenyőfa nekik sem tudott örülni. Nőtt, nőtt, ahogy csak erejétől telt, s zöldellt télen-nyáron. Az emberek, akik látták sötétzöld pompájában, azt mondták: "De szép fa ez!" És karácsony táján őt vágták ki elsőnek. Velejéig hatolt a fejsze, s egy mély sóhajjal elzuhant. Kínzó fájdalmat érzett s félájultan feküdt a földön; nem tudott most a szerencséjére gondolni, elszomorította, hogy meg kell válnia szülőföldjétől, a helytől, ahol felnövekedett; tudta, hogy nem látja soha többé kedves öregebb társait, körül a kis bokrokat, virágokat, talán még a madarakat sem. Bizony, az utazás nem volt kellemes.
Csak akkor tért újra magához, amikor társaival együtt lerakták egy udvaron, s hallotta, hogy egy ember így szól:
- Ez a legszebb! Ezt választjuk.
Aztán két libériás inas egy szép, tágas terembe vitte a fenyőfát. A falakon körös-körül arcképek függtek, a cserépkályha mellett magas kínai vázák pompáztak - oroszlán díszítette a tetejüket -, hintaszékek, selyemhuzatú heverők voltak a nagy szobában, meg hatalmas asztalok tele képeskönyvekkel, játékokkal, amelyek százszor száz tallérba kerültek - legalábbis így mondták a gyerekek. A fenyőfát egy homokkal megtöltött, nagy hordóba állították: a hordót senki sem láthatta, mert zöld szövettel vonták be, és egy nagy, tarka szőnyegre állították. Ó, hogy remegett a fenyőfa, hogy leste-várta, mi következik!
Inasok és szobalányok léptek a szobába, és díszítéséhez láttak. Színes papírból kivágott kis hálókat aggattak ágaira; a hálókat cukorkákkal töltötték meg; aranyozott almát, diót függesztettek fel gallyaira - úgy festettek, mintha rajta termettek volna. Ágai hegyére vagy száz piros, kék, fehér gyertyát erősítettek. Zöld tűi között babák ringatóztak, szakasztott olyanok voltak, mint az emberek, csak kicsinyek - a fenyőfa még sohasem látott ilyeneket -, fönt, a fa csúcsán pedig egy nagy aranycsillag tündöklött. Szép volt, ó, milyen szépséges szép!
- Ma este - mondták körülötte -, ma este meggyújtjuk minden gyertyáját.
"Ó, csak már este volna! - sóvárgott a fenyőfa. - Csak már meggyújtanák a gyertyáimat! Vajon mi következik aztán? Eljönnek-e társaim az erdőből, s látnak-e engem? Bekukucskálnak-e a verebek? Gyökereket eresztek-e itt, s így állok-e feldíszítve, télen-nyáron, örökétig?"
A roppant vágyakozásba belefájdult a kérge, a kéregfájás pedig éppen úgy gyötri a fákat, mint az embereket a fejfájás.
Aztán végre meggyújtották a gyertyákat az ágain. Micsoda ragyogás! Micsoda pompa! A fenyőfának minden ága beleremegett; az egyik gyertya le is perzselte zöld tűit egy jó darabon.
- Jaj, istenem! - kiáltozták ijedten a szobalányok, s gyorsan eloltották a tüzet.
Most már vigyáznia kellett, nehogy megint elfogja a remegés. Pedig ó, hogy félt! Folyton attól reszketett, hogy elveszíti valamelyik ékességét - szinte eszét vette a kápráztató ragyogás. De egyszer csak kitárult a szárnyasajtó, s egy sereg gyerek rontott be, olyan hevesen, mintha föl akarnák dönteni a fát. A felnőttek nyugodt léptekkel követték őket. A kicsinyek némán álltak egy pillanatig, aztán megint kitört belőlük az ujjongás, de úgy, hogy zengett belé a nagy szoba. Körültáncolták a fenyőfát, és egymás után szedegették le róla az ajándékokat.

- Mit akarnak? - töprengett a fa. - Ugyan mi lesz velem?

A gyertyák tövig égtek az ágain, s akkor gyorsan elfújták őket, aztán megengedték a gyerekeknek, hogy leszedjék a fáról, amit csak megkívánnak. Azok megrohamozták, hogy csak úgy recsegtek az ágai; ha a csúcsát meg az aranycsillagot nem erősítették volna a mennyezethez, talán fel is döntik.
A gyerekek boldogan ugráltak körülötte pompás játékaikkal; a fára már ügyet se vetett senki, legföljebb az öreg dajka pillantgatott ágai közé, de ő is csak azt nézte, nem felejtettek-e egy almát vagy fügét a fán.
- Most egy mesét! Egy mesét! - hízelegtek körül a gyerekek egy alacsony, kövér embert, és odavonszolták a fenyőfa alá. A kövér ember leült a fa tövébe.
- Itt erdőben vagyunk - mondta -, s hátha a fának is hasznára válik, ha meghallgatja a mesét. Hanem igazán csak egy mesét mondok el. Válasszatok: Mákszem Matyiról akartok hallani, vagy Együgyű Jankóról, aki lebucskázott a grádicson, mégis becsületet nyert, és feleségül kapta a királykisasszonyt?
- Mákszem Matyiról mesélj! - kiáltották néhányan. - Együgyű Jankóról! - követelték a többiek. Nagy zsivaj kerekedett. Csak a fenyőfa állt szótlanul és tűnődve, s azt gondolta: "Velem már nem is törődnek!" Pedig hát ő már kivette a részét a dicsőségből.
És a kövér ember mesélt Együgyű Jankóról, aki lebucskázott a grádicson, mégis becsületet nyert, és feleségül kapta a királykisasszonyt. A gyerekek tapsoltak, és azt kiabálták:
- Mesélj még! Mesélj!
Mákszem Matyi történetét is hallani szerették volna, de be kellett érniük Együgyű Jankóval.
A fenyőfa némán és elgondolkozva meredt maga elé: az erdei madaraktól nem hallott efféle mesét soha. "Együgyű Jankó lebucskázott a grádicson, mégis megkapta a királykisasszony kezét! Igen, úgy látszik, ez a világ sora!" - tűnődött, és elhitte a mesét az utolsó szóig, hiszen olyan derék embernek látszott, aki elmondta! "Bizony, bizony, ki tudja! Hátha egyszer én is lebucskázom a grádicson, és királykisasszonyt kapok feleségül!" - álmodozott. S már előre örült a másnapnak; biztosan újra gyertyákkal, játékokkal, aranyos gyümölcsökkel ékesítik fel.
"De holnap nem remegek! - fogadkozott. - Szívből örülök majd a pompámnak. Holnap újra meghallgatom Együgyű Jankó történetét, talán még Mákszem Matyiét is", és hallgatagon, tűnődve virrasztott egész éjszaka.
Reggel inasok és szolgák léptek a nagy szobába.
"Újra feldíszítenek!" - gondolta ujjongva a fenyőfa.
De megfogták, és kivonszolták a szobából, fölvitték a lépcsőn a padlásra, s egy sötét zugba állították, ahová egyetlen napsugár sem ért el.
"Hát ez meg micsoda? - kérdezte magában a fa. - Mit csináljak itt? Hiszen ide egy hang se jut el hozzám!"
Nekidőlt a falnak, és gondolkozott, gondolkozott: Ráért: napok mentek, éjszakák múltak, de a padlásra nem ment föl senki. Végre megjelent valaki, de csak azért, hogy néhány ládát állítson a sarokba. A fenyőfa ott állt a sötét zugban, s már úgy látszott, hogy mindenki megfeledkezett róla.
"Odakinn most tél van - vigasztalta magát. - Kemény és fagyos a föld, hó takar mindent. Most nem tudnak elültetni, azért kell ebben a zugban megvárnom a tavaszt. Lám, gondot viselnek rám. Milyen jók is az emberek! Csak olyan sötét ne volna, s akadna valami társam!"
- Cin, cin! - cincogta egy előiramodó egérke. Aztán odaszaladt egy másik is. Körülszimatolták a fát, és besurrantak az ágai közé.
- Rettenetesen hideg van! - panaszkodtak a kisegerek. - Különben egészen jó itt, igaz-e, te öreg fenyő?
- Nem vagyok én öreg! - felelte a fenyő. - Vannak nálam sokkal öregebbek.
- Honnan jöttél? - kérdezték az egerek. - És mit láttál? - Szörnyen kíváncsi szerzetek voltak. - Mesélj nekünk a világ leggyönyörűbb helyéről, ha ugyan jártál ott! Voltál-e az éléskamrában, ahol sajtok illatoznak a polcon, és sonkák lógnak a rúdról? Ahol faggyúgyertyán táncol az egérnép? Soványan megyünk be oda, és kövéren jövünk ki. Jártál-e ott?
- Ott nem jártam - felelte a fenyőfa. - De mesélek nektek az erdőről, ahol nap süt, és madarak énekelnek.
És elmesélte egész ifjúságát. A kisegerek még sohasem hallottak ilyen mesét, buzgón hallgatták, és azt mondták a végén:
- Ó, de sok mindent láttál te! És milyen boldog voltál!
- Boldog? - kérdezte a fenyő, aztán újra végiggondolta, amit elmondott. - Csakugyan, egészen szép idők voltak azok!
Aztán elmesélte, mit látott karácsonyeste, amikor mézeskaláccsal aggatták teli, gyertyákat gyújtottak az ágain.
- Ó! - álmélkodtak az egérkék. - Milyen boldog is lehettél, öreg fenyő!
- Mondtam már, hogy nem vagyok öreg! - bosszankodott a fenyő. - Ezen a télen hoztak az erdőről. A legszebb korban vagyok. Csak nagyon magasra nőttem.
- Olyan szépen tudsz mesélni! - lelkesedtek a kisegerek. És másnap éjjel magukkal hoztak még négy egérkét, hogy azok is hallhassák a fenyőfa meséit. A fenyő pedig minél tovább mesélt, annál jobban emlékezett ifjúságára, és azt sóhajtotta magában:
"Mégiscsak szép idők voltak azok! De visszatérhetnek, még visszatérhetnek egyszer! Együgyű Jankó is lebucskázott a grádicson, mégis megkapta a királykisasszony kezét, hátha nekem is királykisasszony jut feleségül!" - és az erdő legszebb fiatal nyárfája jutott az eszébe. Az ő számára az a kis nyárfa volt a világ legszebb királykisasszonya.
- Ki az az Együgyű Jankó? - kérdezték az egérkék. És a fenyő elmondta nekik az egész mesét - karácsonyeste minden szavát megjegyezte magának. Az egerek majdnem a fa csúcsáig szökdeltek gyönyörűségükben. A következő éjjel már egész sereg egér hallgatta a fenyőfát, vasárnap pedig két patkány is odavetődött, de ezek ócsárolták a mesét, s elszomorították vele az egérkéket. Most már nekik sem tetszett olyan nagyon a fenyőfa meséje.
- Csak ezt az egyetlenegy mesét tudod? - kérdezték a patkányok.
- Csak ezt - felelte a fenyő. - Életem legboldogabb estéjén hallottam, csakhogy akkor még nem tudtam, milyen boldog vagyok.
- Nyomorúságos mese ez! Nem tudsz olyat, ami faggyúról meg szalonnáról szól? Valami éléskamramesét?
- Olyat nem tudok - mondta a fenyő.
- Akkor ajánljuk magunkat! - És a patkányok faképnél hagyták. Lassanként a kisegerek is elmaradoztak, és a fenyőfa keserűen sóhajtotta - Milyen jó is volt, amikor a fürge kisegerek körém telepedtek, és a meséimet hallgatták! Ők is elfelejtettek. Most már csak akkor leszek boldog, ha egy napon levisznek innen.
De mikor lesz az, mikor?
Egy reggel emberek jöttek fel a padlásra, félretolták a ládákat, és kiráncigálták a sötét zugból a fenyőt. Nem bántak éppen szelíden vele, odacsapták a padlóhoz, s egy szolga már vonszolta is a lépcső felé, ahol fényesen sütött a nap.
- Újra kezdődik az élet! - ujjongott a fenyő. Érezte az üde levegőt, az első napsugarakat - kinn volt az udvaron. Olyan gyorsan történt vele mindez, hogy ideje sem volt végignézni magát. Volt elég látnivaló körülötte. Az udvaron túl viruló kert illatozott; rózsák hajoltak üdén, mosolyogva az alacsony sövényre, a virágzó hársak között fecskék cikáztak, és boldogan csivitelték: "Csivitt, csivitt, a párom, az van itt!" De persze nem a fenyőfára értették.
- Most aztán élek! - örvendezett a fenyőfa, és kinyújtóztatta az ágait, de jaj, megsárgult és elszáradt minden kicsi tűlevele.
Ott hevert csalán és gaz között az udvar sarkában. De a csúcsán még ott tündöklött az aranycsillag, s visszaverte a napsugarakat.
Az udvaron vidáman játszottak a gyerekek, akik karácsonyeste körültáncolták a fenyőfát, és annyiszor örültek neki. A legkisebbik most odaszaladt hozzá, és leszakította csúcsáról az aranycsillagot.
- Nézzétek, mit találtam ezen a csúnya, vén karácsonyfán! - kiáltotta, és rátaposott a száraz ágakra, amelyek recsegve törtek le kis csizmája alatt.
A fenyőfa elnézte az üdén virágzó, szép kertet, aztán végigtekintett magán, és szégyenkezve vágyott vissza a padlás sötét zugába. Az erdőre gondolt, üde ifjúságára, a vidám karácsonyestre meg a kisegerekre, akik olyan gyönyörűséggel hallgatták Együgyű Jankó meséjét.
- Elmúlt, minden elmúlt! - sóhajtotta a szegény fenyőfa. - Mért is nem örültem akkor, amikor még örülhettem volna? Most már késő!
Jött egy fejszés ember, és fölvágta a fenyőfát; jókora nyaláb aprófa lett belőle. Föllobogott a nagy üst alatt, s mélyeket sóhajtott, olyan hangosan, hogy puskaropogásnak hallatszott. A kint játszadozó gyerekek be is szaladtak, leguggoltak a tűzhely elé, belenéztek, és harciasan kiabálták: "Piff-puff!" A fenyőfa pedig minden roppanásnál - egy-egy sóhaj volt minden roppanása - egy nyári napra gondolt, vagy egy téli éjre kinn az erdőben, amikor csillagok szikráztak fölötte; a karácsonyestre gondolt meg Együgyű Jankóra, az egyetlen mesére, amit hallott és elmesélt. Végül nem maradt belőle más, csak egy marék hamu.
A gyerekek tovább játszottak az udvaron; a legkisebbik a mellére tűzte az aranycsillagot, amely azon a boldog estén a fenyőfa legszebb ékessége volt. De annak az estének vége; vége a fának is, vége a mesének is; vége, vége - minden mesének ez a vége.


Remélem egy picit mindenkiben sikerült felidéznem, milyen is, amikor gyerekként várjuk az ünnepeket, a fa feldíszítését, a sütést és az ajándékokat. De a legjobb mindig az volt az egész ünnep alatt, mikor a családommal befeküdhettünk a tv elé és közösen nézhettünk valami karácsonyi filmet. Nem csak azért, mert jól szórakoztunk, hanem, mert együtt csináltunk valamit. Ezért várom a hétvégét.


Ha kedvet kaptatok még több Andersen meséhez, akkor itt olvasgathattok tovább. Link
Sziasztok!
A mai bejegyzésben 5 olyan szituációt fogok levázolni nektek, amit biztos ti is ismertek. Remélem tetszeni fog! Illetve, kommentben leírhatjátok, hogy titeket melyik idegesít a legjobban, és ne felejtsetek el feliratkozni, ha szeretnétek hasonló bejegyzéseket látni.


1, Éhezés
Mikor majdnem éhen halsz a suliban, és lemész a menzára, de nehogy azt hidd, hogy az ég megkegyelmez neked, és talán valami finom, de minimum laktató lesz a kaja. Felejtsd el! Szinte biztos lehetsz benne, hogy pont az az étel lesz, amit legjobban utálsz.

2, Iskolatáskával boltban 
Veletek is tuti fordult elő olyan, hogy suli előtt vagy után bementetek a boltban, a nagy iskolatáskátokkal. Csak egy szelet csokit akartatok venni, vagy éppen üdítőt vagy bármit, de a biztonsági őr rátok cuppant, és pont úgy követett, mintha körözött bűnözők lennétek.

3, Unatkoztok
Mikor a legjobban unjátok az életeteket, akkor nincs fent senki a facebookon, nincs senki akivel elmehetnél sétálni.

4, Mikor írnál
Az előző ellentéte. Leülsz a gép elé, hogy te most befejezed a fejezetedet/cikkedet, de ekkor rád ír 8 ember, testvéred ekkor kér meg rá, hogy segíts a házijában, anyud akkor szab rád ki 10 házimunkát, te meg csak lekapcsolod a gépet, és lemondasz arról, hogy befejezel bármi írással kapcsolatosat.

5, Van barátod/barátnőd? Hogy megy a suli?
És ez a legutálatosabb számomra. Elmész egy családi ünnepre, és 110%, hogy meg fogják kérdezni ezeket. Csak ne!

Remélem tetszett ez a bejegyzés, és egy pici együttérzést azért éreztetek! Kommentbe várom a ti idegesítő pillanataitokat is!

Szívek szállodája

(egy anya-lánya kapcsolat margójára)

 Lorelai Gilmore 16 évesen teherbe esett, ezért ott kellett hagynia a tanulmányait. Szülei nem támogatták, ezért kénytelen volt a saját lábára állni és mivel párja, Christopher is elhagyta, egyedül nevelte fel lányát Lorelai Gilmoret (igen, tudom. Lorelai a sok fájdalomcsillapítóra fogja a névválasztást...de akkor is). Innentől csak Roryként emlegetném, hiszen a sorozatunkban is így említik. Szóval. Roryt 15 éves korában ismerhetjük meg, pedáns tanulóként akivel semmi probléma nincsen, legjobb barátnője pedig a koreai származás Lane, akit anyja szigorú vallási korlátok közt nevel. Lane és Rory pelenkás koruk óta ismerik egymást. A szigorú szabályok miatt Lane leginkább Roryéknál lóg és éli ki lázadó korszakát pár anyja által tiltott banda zenéjének üvöltetésével. Lorelai szabadon neveli lányát, hiszen Ő maga is csak 31 éves sorozatunk elején. Mondhatni amolyan húg-nővér kapcsolat az Ő kapcsolatuk leginkább. Lorelai zülléséből Rory maximum annyit örökölt, hogy mániákusan pusztítják közösen a világ kávékészletét Luke kávézójában.
 Tényleg. Lukeról majdnem elfeledkeztem. Ő vezeti az egyetlen normális éttermet a kisvárosban, ez a hely mellesleg sorozatunk egyik fő helyszíneként szolgál. Luke szintén főszereplőnek mondható, hiszen talán Ő az egyetlen aki mindig részt vesz a kicsi család életében. Ki tudja, talán még valami lesz közte és Lorelai között?! ;) Lorelai legjobb barátnője, Sookie is fontos része a sorozatnak. Ő a főszakácsa a szállónak amit mondhatni Lorelai vezet Anno, mikor Lorelai teherbe esett, itt kapott egyedül állást és azóta itt dolgozik. Sőt.
 A sorozatból kiderül még milyen kapcsolata van a szállodával. Emilyről és Richardról se feledkezzünk meg, hiszen Ők nevelték (vagy inkább nem nevelték) Lorelait, de mivel Rory felvételt nyert egy neves, viszont expenzív iskolába, Lorelai kénytelen volt a szüleihez fordulni kölcsönért.
 Kukkantsatok bele a sorozatba, ha kíváncsiak vagytok milyen feltételekkel kapta meg ezt a kölcsönt. Megismerkedhetünk még Miss. Pattyvel, aki elől semmit nem lehet eltitkolni. Ismétlem. SEMMIT. Aztán ott van még Jess, Dean és Paris. 

Valaki nézi közületek az Odaátot? Akkor itt egy jó hír: Dean neve itt is megjelenik, csak most a sorozatbeli Sam játssza ;)

Itt a szokásos portálról a vélemény:
"Hadarnak, kapkodnak, szeleburdik" - én pont azért szeretem! Igazából kipróbálnám milyen lenne egy olyan közösségben élni, mint Stars Hollow. Még akkor is, ha van 1 Kirk és Taylor. A kedvenceim a filmes utalások! "ám amikor már a férfiak is abban a hebehurgya, kistinilányos stílusban kezdtek beszélni" - sztem ez leginkább akkor fordult elő, ha Lorelai felhúzott valakit.
Jó szórakozást drágáim és ha valaki rajtam kívül hatalmas Stars Hollow rajongó rögvest írjon kommentet. Jó lenne valakivel kibeszélni az egészet töviről-hegyire.