Bejegyzések

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sorozatok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sorozatok. Összes bejegyzés megjelenítése
Sziasztok!
Tudom, hogy már maga a cím is felkeltette az érdeklődéseteket. Másról sem szólt az internet csak erről a sorozatról és én hithű könyvmolyként nagyon sajnáltam Jay Ashert. A könyv is nagy sikert aratott hat évvel ezelőtt, de közel sem akkorát, mint amilyet megérdemelt volna. Igazából így utólag belegondolva talán hülyeség volt részemről ez a fajta "felháborodás", mert a mai nemzedék sokkal inkább vevő az ilyen újfajta dolgokra, mint a régiekre. Pedig a régi dolgokban mindenki képes volt meglátni, hogy a készítő mennyi munkát is fektetett bele abba, hogy a dolgok olyanok legyenek, hogy el érjék az emberek tetszését. Vegyük például a Bloggert én még mindig ragaszkodom hozzá, mert sokkal jobban látszik rajta a belefektetett munka. Sokkal jobban mint egy Wattpados blogba, amit én személy szerint csak "jegyzettömbnek" nevezek. Túlságosan egyszerű.
De térjünk is a cikkem fő témájához a Thirteen Reasons Whyhoz.
Nagyon nehezen adtam be a derekamat.
Sok barátnőm szinte már könyörgött, hogy nézzem a sorozatot mert sokkal jobban át tudja adni a lényegét mint a könyv.
Két hét unszolás után neki álltam és a kinyitott könyvel a kezemben vizsgálni kezdtem a sorozat szövegét.
Eltért.
Nagyon eltért.
Úgy döntöttem inkább maradok a könyvnél, de aztán valamiért fel keltem az éjszaka közepén és bekapcsoltam a Notebookomat.
Egy éjszaka végig néztem mind a 13 részt.
Együtt sírtam és együtt nevettem Clayel, és az egész lelki állapotod képes megváltozni már az első rész után is.
Igen , jócskán eltér a könyvtől jó néhány helyen, de mindazon által a sorozat épp úgy a lelkedig tud hatolni mint a könyv.
Nehéz lenne elmondani miért, de én valahogy sokkal jobban át tudom élni Hannah helyzetét mint mások. Én és még sok más olyan lány aki valaha bántotta már magát vagy depressziós volt, de elég az is hogyha már legalább egyszer megfordult a fejében az öngyilkosság gondolata.
Mi mind tudjuk mi járt akkor Hannah fejében.
A sorozat debütálása után mindenki két felé vállt(na jó 3 de az "utálok mindent amit mások népszerűnek tartanak" csoportot emberszámba sem kell venni abból az okból kifolyólag, hogy ők kb mindent utálnak-legfőképpen magukat).
Voltak azok akik megértették Hannah-t és voltak olyanok is akik nem.
Mindkét félnek igaza volt.
Szerény véleményem szerint Clayel és Zachal is bánhatott volna jobban, de akkor jöttek már a jobb emberek, amikor Hannah már tényleg végleg feladta a harcot magával - és mindenki mással szemben is.
Az élet kegyetlen és minden egyes iskolában van legalább egy olyan ember mint Hannah Baker karaktere.
Innentől már csak tőlünk függ hogy tovább is lekurvázunk-e valakit, aki lehet, hogy még szűz vagy inkább kivédjük ha tehetjük.
Üljünk oda a lány mellé akivel senki nem beszélget, és segítsünk a srácnak akinek nincs barátja mert új a suliban :)
Adjunk esélyt magunknak és a többi embernek is, hogy szert tehessünk új ismerősökre, barátokra, emberekre.
Köszönjük Jay Asher és köszönjük Sel.
Jobbá teszitek a világot :)
 Ps: Mondd el a srácnak ha szereted. Lehet, hogy igen mond..


Ha szeretnétek írjátok le ti is a komment szekcióba a tapasztalataitokat a könyvel vagy akár a filmmel kapcsolatban is :)
Hogy éreztétek magatokat tőle?
Ti hogy gondoltok Hannahra?
                                                                                                                                         Lilith Ann Smith

Westworld


Leírás:
Az HBO nagyszabású sorozata a science-fiction, a western és az akciófilm elemeit ötvözi, a mesterséges értelem hajnalán játszódik, és a bűnbeesés evolúcióját mutatja be. A történet Michael Crichton kultikus fantasztikus filmjének, a Feltámad a vadnyugatnak az újragondolása. A tíz részből álló széria egy vadnyugati kalandparkban játszódik, ahol a látogatók a legsötétebb vágyaikat is kiélhetik android ellenfeleiken. Egy végzetes hiba következtében azonban elszabadul a pokol.


Aki szereti a vadnyugatot, annak kötelező! Aki szereti a mesterséges intelligenciával létrehozott embereket, itt a helye. Nem utolsósorban, aki kedveli az ármányokat, a cselszövéseket, na meg a rejtélyeket, akkor nem hagyhatja ki ezt a sorozatot.

A párom szerette volna megnézni – én meg imádom a sorozatokat – szóval rászántam magam, legyen: megnézem vele. Köszönöm neki, hogy megtettem! Ugyanis leemelem a kalapom az írók és a rendezők előtt. Durván jó ez a sorozat.

Maga a történet alapja megvan a leírásban, csakhogy kapunk egy titkot, egy halott tulajdonost és innen mindenki azon izgul, miként omlik össze a kalandpark, hiszen ha valaki intelligenciával áld meg egy robotot, ott jó nem sülhet ki, nemde? Itt is ez történik.

Mellesleg a szereplőgárdán csak tátogtam. Hahó! Edd Harris, Ben Barnes, James Marsden, Luke Hemsworth… és nem hagyhatjuk ki – Hannibált - Sir Anthony Hopkinst. Ez az ember, csak rám hozza a frászt, vagy rátok is? Ijesztő!

Az egész sorozat össz-vissz 10 részes, amiben nagyon jó színészek mutatják meg a tehetségüket. Büszke lehet az HBO erre a sorozatára is. Méltó a társaihoz, mint a Trónok harca, vagy a Szex és New York (ha témában nem is egyeznek, a népszerűségükben egymást pipálják le).  

Szívek szállodája

(egy anya-lánya kapcsolat margójára)

 Lorelai Gilmore 16 évesen teherbe esett, ezért ott kellett hagynia a tanulmányait. Szülei nem támogatták, ezért kénytelen volt a saját lábára állni és mivel párja, Christopher is elhagyta, egyedül nevelte fel lányát Lorelai Gilmoret (igen, tudom. Lorelai a sok fájdalomcsillapítóra fogja a névválasztást...de akkor is). Innentől csak Roryként emlegetném, hiszen a sorozatunkban is így említik. Szóval. Roryt 15 éves korában ismerhetjük meg, pedáns tanulóként akivel semmi probléma nincsen, legjobb barátnője pedig a koreai származás Lane, akit anyja szigorú vallási korlátok közt nevel. Lane és Rory pelenkás koruk óta ismerik egymást. A szigorú szabályok miatt Lane leginkább Roryéknál lóg és éli ki lázadó korszakát pár anyja által tiltott banda zenéjének üvöltetésével. Lorelai szabadon neveli lányát, hiszen Ő maga is csak 31 éves sorozatunk elején. Mondhatni amolyan húg-nővér kapcsolat az Ő kapcsolatuk leginkább. Lorelai zülléséből Rory maximum annyit örökölt, hogy mániákusan pusztítják közösen a világ kávékészletét Luke kávézójában.
 Tényleg. Lukeról majdnem elfeledkeztem. Ő vezeti az egyetlen normális éttermet a kisvárosban, ez a hely mellesleg sorozatunk egyik fő helyszíneként szolgál. Luke szintén főszereplőnek mondható, hiszen talán Ő az egyetlen aki mindig részt vesz a kicsi család életében. Ki tudja, talán még valami lesz közte és Lorelai között?! ;) Lorelai legjobb barátnője, Sookie is fontos része a sorozatnak. Ő a főszakácsa a szállónak amit mondhatni Lorelai vezet Anno, mikor Lorelai teherbe esett, itt kapott egyedül állást és azóta itt dolgozik. Sőt.
 A sorozatból kiderül még milyen kapcsolata van a szállodával. Emilyről és Richardról se feledkezzünk meg, hiszen Ők nevelték (vagy inkább nem nevelték) Lorelait, de mivel Rory felvételt nyert egy neves, viszont expenzív iskolába, Lorelai kénytelen volt a szüleihez fordulni kölcsönért.
 Kukkantsatok bele a sorozatba, ha kíváncsiak vagytok milyen feltételekkel kapta meg ezt a kölcsönt. Megismerkedhetünk még Miss. Pattyvel, aki elől semmit nem lehet eltitkolni. Ismétlem. SEMMIT. Aztán ott van még Jess, Dean és Paris. 

Valaki nézi közületek az Odaátot? Akkor itt egy jó hír: Dean neve itt is megjelenik, csak most a sorozatbeli Sam játssza ;)

Itt a szokásos portálról a vélemény:
"Hadarnak, kapkodnak, szeleburdik" - én pont azért szeretem! Igazából kipróbálnám milyen lenne egy olyan közösségben élni, mint Stars Hollow. Még akkor is, ha van 1 Kirk és Taylor. A kedvenceim a filmes utalások! "ám amikor már a férfiak is abban a hebehurgya, kistinilányos stílusban kezdtek beszélni" - sztem ez leginkább akkor fordult elő, ha Lorelai felhúzott valakit.
Jó szórakozást drágáim és ha valaki rajtam kívül hatalmas Stars Hollow rajongó rögvest írjon kommentet. Jó lenne valakivel kibeszélni az egészet töviről-hegyire.

A Plegykafészek

(Avagy az anarchikus monarchia)


Van egy életstílus, ahol az a legnagyobb baj, hogy melyik márka öltözetét akaszd magadra aznap. Vajon ki állhat a középiskolai "táplálkozási lánc" élén? Blair Waldorf úszik a sikerben egészen addig, míg rég nem látott legjobb barátnője, Serena van der Woodsen rejtélyes okok miatt visszatér az elit negyedbe az internátusból, ahova szintén ismeretlen tényezők végett vonult. 
A nagyvárosi életbe visszacsöppenő Serena életébe változás után változás érkezik. Blair vajon ugyan az a barátnő aki eddig volt, vagy a lépcsőn elfoglalt helye többet jelent neki? Igen. A bizonyos lépcső. Nem szokványos megjelenése az iskolai helyzetmeghatározásnak. A lépcső központi részén csak Blair, régen Serena, valamint a "segédeik" foglalnak helyet. Az egész sorozat alatt nagy szerepet játszik az elnyomottság. Az, hogy hogy törnek ki a szegénynegyedből (Brooklinból). Hogy nem számít az, hogy gazdag vagy vagy szegény, egy rossz lépés és Pletykacica gossip-lapjára kerülsz. Minden botrány végigsöpör a városon akár egy hullám a parti homokdűnéken. De vajon ki is az a Pletykacica? És honnan tud ennyi mindent? Honnan tud a város minden rezonálásáról, az emberek minden tettéről? 
Vajon hány szerelem szövődik? Ki miért kerül fel az oldalra? Miért jött vissza Serena...vagy inkább ki miatt? 
Annyi a megválaszolatlan kérdés és annyi a szabadidő. Itt van egy kis bemutató, "fülszöveg" a sorozathoz: 
"Nagy az izgalom az elegáns magániskola diákjai között: az osztály egyik legnépszerűbb tagja, Serena van der Woodsen visszatért az internátusból, ahova tavaly év végén hirtelen eltávozott. Megindulnak a találgatások: vajon mi az oka Serena visszatérésének? Blair, Serena legjobb barátnője mindaddig örül barátnője felbukkanásának, amíg szerelme, Nate be nem vallja neki: megcsalta Serenával a lány elutazása előtt. Közben Serena megismerkedik új osztálytársukkal, Dannel és családjával."
Hogy azt is lássátok, hogy tényleg érdemes belekezdeni (már ha az eddigi dolgok nem keltették volna fel eléggé a figyelmeteket) :

"Ed Westwick figyelemre méltó a Gossip Girl sorozatban!Chuck karakterét remekül tárja elénk,így nem meglepő,hogy egy önmagát kirekesztő,mazohista jellem,az események és bonyodalmak zajlása során egyre szerethetőbbé,láthatóbbá válik:aki pont azt szeretné mint bármelyik srác a felnőtté válása küszöbén,önmagáért szeretve lenni és szeretni!Minden más csak látvány és körítés,bár a díszletek és a látvány mint köntös, mai!"
Szóval srácok és lányok! Izzítsátok a technikát és ugorjatok neki az első évadnak. Garantált a függés.


A kór

(avagy a 2 méteres harapó nyelvek)

                            

Most pedig legyen szó valami kis finomságról.
Kezdjük ott az egész történetet, hogy zombimániás létemre nem gondoltam volna, hogy a Walking Dead-nél betegebb sorozattal fogok találkozni. Pedig itt az élő példa. Vagyis nem. Mert élőhalott. Beteg? Hogy ezt miért mondom? Emberek gondoljatok bele abba, hogy egy kétméteres harapós nyelv az egyik ismerősötök szájából hirtelen lecsap feléd. 
Abszurd. 
Egyébként a sorozatot leginkább thriller kategóriába lehetne sorolni megspékelve egy kis vámpirizmussal. Persze a régi vámpírnemzedék, nem pedig az újragondolt Twilight féle "rám esett a highlighterem" titulusú vámpírokra gondolok jelen felvetésben. Ennél sokkal, de sokkal elvontabb külsejű, kórokat terjesztő vámpírfajzatokról van szó. 
A sorozatok színtere New York városa, ahol egy bizonyos láda miatt elszabadul a pokol...és még más is. A sorozatunk alapjaként Chuck Hogan és Guillermo del Toro könyve szolgál alapul aminek a fülszövege elég sok mindent sejtet az egész történetről: 
"Mindig ​köztünk éltek. A vámpírok. Csöndben lapultak a sötétben. Várakoztak. Most eljött az ő idejük. Egy hét, és Manhattannek vége. Egy hónap, és az egész országnak. Két hónap – és az egész világnak. Egy Boeing 777-es száll le a JFK repülőtéren, de hirtelen lefékez az aszfaltcsík kellős közepén. A sötétítők lehúzva. Az áram elment. A kommunikációs összeköttetés megszakadt. A földi személyzet tanácstalan, ám ekkor segélykérő üzenet érkezik. Dr. Eph Goodweather, a Kanári projekt névre keresztelt, biológiai fenyegetéseket vizsgáló gyorsreagálású csoport vezetője fogadja a hívást, és azonnal a géphez siet. Amikor körülnéz a fedélzeten, megfagy benne a vér. Spanyol Harlem egyik zálogházában az egykori egyetemi tanár és holokauszt-túlélő, Abraham Setrakian érzi, hogy történt valami. És tudja, hogy elérkezett az idő, hogy háború készülődik..."
Igazándiból még csak most ízlelgetem a sorozatot, de ígéretesnek tűnik. Emberi fogyasztásra alkalmas ha úgy vesszük. Nincsen teletűzdelve klisékkel, az eddigi sorozatokból semmi átvett forma nem jelent meg benne (remélem nem is fog) . Eddig követhetőek a benne futó szálak és élvezhető az egésznek az összerakottsága. 
Ha valaki él vagyis inkább hal az ilyen és effajta sorozatokért, filmekért annak ajánlom látókörébe ezt a drágát is és remélem élvezni fogjátok. Hangulatfokozásként ide kattintva megnézhetitek a FOX-on futó előzetesét.
Shadowhunters mod 
 "A Shadowhunters című sorozat története Cassandra Clare A végzet ereklyéi című regényciklusán alapul. Az események főhőse Clary Fray, aki 18. születésnapján ráébred, hogy az Árnyvadászok klánjához tartozik. Egyfajta hibrid ember, aki a démonok levadászására specializálódott. Amikor Clary édesanyját elrabolják, a lány a démonok világába kerül – próbálja megtalálni őt. Küldetésében elkíséri két árnyvadász-társ: Jace és legjobb barátja, Simon. Útjuk során tündérek, boszorkányok, vámpírok és vérfarkasok lesznek ideig-óráig társaik vagy éppen ellenségeik, miközben Cary lassan felfedezi valódi énjét, kitisztul múltja és feltárul előtte jövője is…"

  A SAJÁT véleményem a sorozatról:
  A könyvhöz nem tudom hasonlítani, mivel még nem olvastam. 
Annyira nem akarok spoilerezni, de az első rész ugyanolyan volt, mint a film eleje, csak rosszabb.
  Nem a megrendezéssel volt bajom, hanem a színészekkel. Katharine (Clary) és Dominic (Jace) az első két észben még olyan rosszul alakítottak, hogy csak na. Bár ezt leszámítva nagyon élvezhető volt
  A karakterek számomra szerethetőek és elfogadhatóak. A helyszínek és a világ is fantasztikus, na meg a természetfeletti lények is csodálatosak. A sorozatban szerelem is bőven található.
  Az első évad összesen 13 részből áll, amelyek körülbelül 43 percesek. Szerintem ez pont megfelelő hosszúság egy résznek. 

  A stáblista: Clary Fray-Katherine McNamara
Jace Wayland-Dominic SherwoodSimon Lewis-Alberto Rosende
Isabelle Lightwood-Emeraude Toubia
Alec Lightwood-Matthew Daddario
Magnus Bane-Harry Shum Jr.
Luke Garroway-Isaiah Mustafa
Valentine Morgenstern-Alan Van Sprang
Brother Jeremiah-Stephen R. Hart
Alaric-Joel Labelle
Hodge Starkweather-Jon Cor
Lydia Branwell-Stephanie Bennett
Maryse Lightwood-Nicola Correia-Damude

  Érdekességek: 
  • -Az összes színésznek el kellett olvasnia a The Mortal Instruments regényfolyamot, hogy jobban azonosulni tudjanak karaktereikkel.
  • -A The Mortal Instruments: City of Bones (2013) bukása után a stúdió elkaszálta a The Mortal Instruments: City of Ashes című folytatást. Helyette inkább televíziós sorozat formájában rebootolták a történetet.
  • -Ez Cassandra Clare regényeinek második feldolgozása. Az első a The Mortal Instruments: City of Bones című 2013-as film volt.
  • -A széria Cassandra Clare The Mortal Instruments című young-adult könyvsorozatán alapszik.
  • -A sorozat forgatási munkálatai 2015. május 25-én kezdődtek meg Torontóban, Kanadában.

  Reméljük kedvet kaptatok ahhoz, hogy megnézzétek a sorozatot.
Stefan Salvatore (Paul Wesley) vámpír. Ezt azonban senki sem sejti a Mystic Falls Gimnáziumban, ahova váratlanul visszatér. Az iskolában beleszeret a gyönyörű Elenába (Nina Dobrev), aki szülei halála óta képtelen magára találni. Szerelmüket azonban sötét titkok árnyékolják be. Bár Stefan békés életet él, bátyja, Damon (Ian Somerhalder) halálos fenyegetést jelent a város lakóira nézve, köztük Elenára is. A vérszomjas Damont csak Stefan képes megállítani. Ahhoz azonban, hogy erejével és hatalmával felvehesse a versenyt, Stefannak is emberi vérre van szüksége.



Miért is kezdtem el nézni...

Emlékszem még régebben, talán 3-4 éve amikor kis csitri voltam, mindig azt láttam hogy a nővérem valami félelmetes sorozatot néz. Egyszer megnéztem egy részt vele, és majdnem kifordult a gyomrom. 

Még november tájékán az egyik közeli barátnőm mesélte, hogy elkezdte nézni, és hogy egész jó. Félve, de én is elkezdtem nézni. Az első rész megnézése után, úgy gondoltam hogy nem folytatom  mert nem fogott meg. Viszont aztán egyszer csak, amikor már nagyon unatkozhattam ismét elkezdtem nézni, és nem bírtam leállni. Konkrétan alig vártam, hogy haza jöjjek a suliból, gyorsan megtanuljak (stréber pff) és már nézhessem is. Az első hat évadot körülbelül 2 hónap alatt meg is néztem, e utána valahogy abba hagyódott a lelkesedésem.


Ennek fő oka, hogy Elena( NIna Dobrev) kilépett a sorozatból, ahol egyébként meg meghalt. Nem akartam folytatni, hiszen annyira imádtam Delenát( Damon és Elena), és úgy érztem hogy nem lesz már érdekes.

Viszont múlthéten egy cikket találtam az interneten valamelyik stáb taggal kapcsolatba, így kedvem lett a hetedik évadhoz. Még csak a felénél tartok, de egész jó, bár az előző hatot egyik sem tudja űberelni.
Főbb szereplők...


 Elena Gilbert (Nina Dobrev)                                                        
Damon Salvatore(Ian Somerhalder)    

Stefan Salvatore(Paul Wesley)                                                  
Caroline Forbes( Candice Accola)



Matt Donovan ( Zach Roerig)                                                    
Bonnie Bennett(Katerina Graham)



Ha kedvet kaptatok, hogy megnézzétek,
akkor nyugodtan írjátok le a véleményeteket
és ne felejtsetek el követni minket Facebookon!