Minden, amit a Forma-1-ről tudni kell

By | 7:49:00 Leave a Comment
A Formula-1, rövidítve Forma-1 vagy F1 az egyik, ha nem a leghíresebb autóverseny a világon. 
A versenyen nyitott karosszériájú, együléses, atmoszferikus nyomáson működő belső égésű motor által hajtott autók vehetnek részt. A világbajnokság több állomásból áll és az ezeken szerzett pontok határozzák meg az egyéni, illetve a konstruktőri( csapat) nyertesét.


A Forma-1 múltja...


A legelső világbajnokságot 1950-ben rendezték meg. Az első versenynek egy második világháborús  repülőtér, Silverstone adott helyet. A legelső évben egy olasz, Giuseppe Farina nyert.

Az 1960-as évek elején megjelentek az első brit csapatok, mint például Vanwall és Cooper.
Az 1970-es évek végén sok új újítás jelent meg, majd az 1980-as években végérvényesen domináltak a turbómotorok amelyek közel 1000 lóerővel tudtak menni.
A következő évtizedben megengedettek voltak az elektronikus segédeszközök, mint a kipörgésgátló és az ABS, de ezeket betiltották később. A 2000-es években sok változás történt, mint például  a csapatutasítás betiltása, és felére csökkentették a leszorító erőt, így lehetővé tették a sima felületű gumik használatát.




Főbb versenyszabályok...



A nagydíjak előtt minden pénteken két szabadedzés van, majd szombaton az időmérő előtt még egy szokott lenni.
 Ezek az edzések a pálya féltérképezését és a műszaki beállítások miatt szoktak lenni. A harmadik edzés után veszi kezdetét az időmérőedzés, aminek a végeredménye a másnapi, vasárnapi verseny rajtrácsa. 
A vasárnapi verseny helyi idő szerint 14:00 órakor kezdődik és egy felvezető körrel kezdődik, amikor még nem szabad előzni. A verseny eltérő nagyságúak lehetnek, de 2 óra az időlimit. A versenyzőnek legalább egyszer ki kell menjen a boxba, ahol kereket kell cserélni, illetve kisebb javításokat is lehet végezni. A versenynek akkor van vége amikor a versenyző teljesíti a körszámot,, vagy ha lejár a limitidő.


A Formula -1 sötét oldala...



A sport történelmében már több halálos baleset is történt. Ezeknek a haláloknak a nagy része az enyhe biztonsági felszereltség miatt történhettek meg. A sportág utolsó két balesetben meghalt versenyzője az osztrák Roland Ratzenberger és a háromszoros világbajnok Ayrton Senna. A fiatal és sokak szerint a jövő nagy tehetsége Jules Bianchi is a Forma-1- nek köszönheti halált, de ő nem a apályán hanem több mint fél éve elteltével vesztette életét.


Személyes kedvencem...



Így a cikkem végére be szeretném mutatni az én kedvencemet, Lewis Hamiltont. Amikor elkezdtem nézni a Forma 1-et, körülbelül 8 éves lehettem, és Hamilton pont akkor kezdte meg a pályafutását, én pedig egyből megszerettem. Mára ő már háromszoros világbajnok, amiből egyet a Meaclaren Mercedessel, kettőt pedig a Mercedessel szerzett. Remélem idén is menni fog neki!


Ha valaki kedvet kapott a sportághoz, az mindenképp jelezze kommentben és ne felejtsetek el lájkolni minket Facebookon, illetve más különböző közösségi oldalakon is!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése