Warcraft-A kezdetek
(Játékadaptációk reneszánsza)
Bizony elérkezett a pillanat, amikor is a videó játékok hősei áttranszformálódnak széles vásznon levetítendő filmek főszereplőivé, ezzel egy új mozis műfajt megalapozva a mozgókép történelmében.
Habár a korábbiakban már előfordultak "próbálkozgató" alkotások e topikban, az ergya színvonal miatt cseppent sem mondhatjuk ezen filmeket sikeresnek, sem a kasszáknál, sem pedig a kritikai értékeléseknél. Természetesen a balul elsült attrakciók mellett megemlítendő a Need For Speed, a Perzsia hercege, valamint a Kaptár széria, ugyanis ezen alkotásoknak sikerült némi életet lehelni a műfajba, ám mégis, valamiért sosem tudták úgy igazán belopni magukat a szívünkbe. A legtöbb játékadaptáció ott bukik el, hogy nem megfelelő szakemberek kezébe kerül a forgatókönyv, valamint kevés alapanyag szolgál a szkript kidolgozására, és így igazából csak egy játék újrafeldolgozását láthatjuk, ami valljuk be, önmagában nem igazán kecsegtet senkit a mozikba.
Mert bizony a legtöbb esetben (ha nem mindig) ez történt, így némi kételyt vethet fel bennünk, hogy egyáltalán van e értelme az ilyen jellegű filmek gyártásának. Sajna az elődöket tekintve nincs. Na de ugyebár Rachel McAdams megmondta az Éhezők viadalában: -Sose vesszen el bennetek a remény!
Habár a korábbiakban már előfordultak "próbálkozgató" alkotások e topikban, az ergya színvonal miatt cseppent sem mondhatjuk ezen filmeket sikeresnek, sem a kasszáknál, sem pedig a kritikai értékeléseknél. Természetesen a balul elsült attrakciók mellett megemlítendő a Need For Speed, a Perzsia hercege, valamint a Kaptár széria, ugyanis ezen alkotásoknak sikerült némi életet lehelni a műfajba, ám mégis, valamiért sosem tudták úgy igazán belopni magukat a szívünkbe. A legtöbb játékadaptáció ott bukik el, hogy nem megfelelő szakemberek kezébe kerül a forgatókönyv, valamint kevés alapanyag szolgál a szkript kidolgozására, és így igazából csak egy játék újrafeldolgozását láthatjuk, ami valljuk be, önmagában nem igazán kecsegtet senkit a mozikba.
Mert bizony a legtöbb esetben (ha nem mindig) ez történt, így némi kételyt vethet fel bennünk, hogy egyáltalán van e értelme az ilyen jellegű filmek gyártásának. Sajna az elődöket tekintve nincs. Na de ugyebár Rachel McAdams megmondta az Éhezők viadalában: -Sose vesszen el bennetek a remény!
Esetünkben a Blizzard Entertainment több millió rajongót jegyző online játéka a World of Warcraft (WoW) nyújtotta az alapokat, így nem kis teher nehezedett a készítőkre, ugyanis egy olyan grandiózus és tisztességes mozival akartak előrukkolni, amely a gamer szubkultúrát, na meg a még tudatlan "újoncokat" is kielégíti. Éppen az előbb említettek fontossága miatt volt szükséges, hogy egy olyan szakember készítse el a filmet, akinek szíve-ügye a történet. Nem is találhattak volna jobb direktort a Forráskód című filmet is jegyző Duncan Joneson kívül, ugyanis a rendező megszállott WoW rajongó, így bizonyára pontosan tudta, mitől döglenek a fanok. Így utólag mondhatni minden esély megadatott arra, hogy egy játékadaptációs reneszánszot robbantson ki a film, ugyanis a játéknak nemhogy egy részletgazdag mitológiával rendelkező sztorija van, de mint előbb említettem egy szenvedélyes rendezője is.
A történet szerint az orkok egy portált nyitnak meg a saját és az emberek világa között, hogy elpusztult otthonok után, új hazára leljenek Azeroth földjén. A háború-annak ellenére, hogy mindkét fajból vannak békés természetűek-elkerülhetetlennek látszik, így egy globális méretű ütközet van közelgőben. Ám a csatározások mellett arra is fény derül ki hozta létre az átjárót, és a legkevésbé gondolt varázslatos titkokról is lehull a lepel.
Varázslók, orkok, emberek. -Ismerős, nem? -Hiszen ugyanezt láttuk már a Gyűrűk urában is!
Nem, azért ez túlzás. Bár kétség sem fér hozzá, hogy a karaktereket tekintve nagyban van hasonlóság a két alkotás között, mégis ezt a filmet nézve, nem szabad hasonlítgatásokba merülni, ugyanis így egy rossz copy-nak tűnhet az egész, pedig nem az. Maga a történet kevésbé epikus, ám annál nagyszabásúbb.
Eleinte furcsának (vagy akár bizarrnak) tűnhet az orkok megjelenése, az, hogy saját kultúrájuk van, szaporodnak, vándorolnak, ráadásul érzelmeik is vannak. A korábbi fantasy alkotások, sokkal emberközpontúbbak voltak: "az emberek a jók, az orkok a rosszak" alapelv volt igénybe véve. Nos, ez a film már csak azért is más, mert itt egy egyoldalú sztori keretében tekinthetünk mindkét fajra. A konfliktusok, bensőséges megnyilvánulások mindkét oldalról be vannak mutatva, ezáltal az orkok sem arctalan ellenségekként, hanem érző lényekként vannak feltüntetve, akiknek az emberhez hasonlóan van családja, gyereke, és "asszonya". Így mondhatni teljesen másféle kreálmányokkal találkozhatunk majd, új értelmet nyer az ork szó.
Ám nehogy azt higgyük, hogy csak ennyi potenciál van a filmben, sokkal több van benne, mint azt hinnénk. Egy olyan látványorgia közepette lehetünk részesei ennek a varázslattal teli történetnek, melyre az elmúlt években fantasy téren nem igazán volt példa. Cseppet sem sablonos, ugyanis nem fél elengedni kulcsfontosságú szereplőket, nincs az a feeling, hogy:-Jaj ez a szereplő tuti nem hal meg!...Ráadásul itt bizony a Hobbit című filmet is megszégyenítő csatározgatások vannak, ezáltal mondhatni kapunk törésből-zúzásból ízivel, teljesen elszabadul (nem úgy mint a Nagyfater) az indulatfaktor.
De ami létfontosságú volt ennél az alkotásnál, az az, hogy megfeleljen a gamerek igényeinek. És kicsit utánanézve/olvasva a játéknak bizony mondhatom, hogy abszolút felülteljesíti az elvárásokat, a kinézetek, a mágiák, a teremtmények mind-mind ugyanúgy vannak megálmodva a filmben, mint a játékban, minden keményvonalas fan elégedett lehet a végeredménnyel.
Bár azt nem mondanám, hogy ez az átlag nézőre is vonatkozik. Néha túlságosan is látszik, hogy a film próbál megfelelni a rajongóknak, így kiszorítva a még csak kezdő,-a sztorit nézve teljesen analfabéta nézőt. A kesze-kusza történet mellett, néha belegabalyodunk abba, hogy most akkor mi is történik és kivel, sőt egyes neveket csak a játékidő felénél tudunk végre azonosítani. Egyes jeleneteknek nem érezzük a súlyát, ráadásul nem is tűnik annyira kerek egésznek a mű. Bár erre legyen mentség, hogy mivel minden bizonnyal franchiseban gondolkoznak a készítők, muszáj volt kicsit megnegyedelni a mondanivalót, ám szerintem elengedhetetlen lett volna, hogy azért mégis nagy vonalakban megismerjük a teljes expozíciót.
Összegezve a hibák ellenére ez egy teljesen korrekt alkotás, mely az elmúlt évek csendesebb fantasy művei között kiemelkedő filmnek számít. Duncan Jones pedig megérdemel egy tapsot, ugyanis sikerült újraálmodnia egy sztorit, ráadásul én ezt nevezném az eddigi legtisztességesebb, legsokoldalúbb játékadaptációnak, így várva várom, milyen részekkel rukkol majd elő a WoW filmes fantasyuniverzuma. Ezenkívül azt sem szabad kihagyni, hogy a képregény adaptációk mellett, ez az alkotás lehet az, amely beindítja a gépezetet játékadaptációs téren...Ezek után reménykedünk, hogy a decemberben vászonra kerülő Assasin's Creed is jól teljesít, ugyanis akkor minden bizonnyal tényleg megkezdődik egy újabb filmes korszak.
(Amúgy mellesleg megjegyzem a Warcraftban megannyi vallásos és politikai utalás is van, kezdve a migráns áradatoktól egészen a megváltóig...)
IMDB: 8,2
Rotten Tomatoes: 29%
Előzetes:
Ti láttátok már a filmet?
Van köztetek esetleg olyan, aki játszott is vele?
Írjátok le véleményeteket és kövessétek a Starlit webmagazint Facebookon és Twitteren is!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése