.png)
Démonok között 2.
(James Wan munkássága félelmetes. E filmje kevésbé.)
(James Wan munkássága félelmetes. E filmje kevésbé.)
A Démonok között atyja érti a dolgát, ez biztos. Alkotásaiban legtöbbször olyan univerzális témákat dolgoz föl, mint a sötétségtől való félelem, az egyedüllét, vagy az ismeretlen erők jelenléte, melyek valamennyi emberben fóbiaként fellelhetők, így nem csoda, hogy jó párszor ránk hozta a frászt. Az ő keze nyomán láthattuk többek között a Fűrészt, az Insidioust, és a három évvel ezelőtt bemutatott, minden bizonnyal karrierje csúcspontjaként számon tartott Démonok közöttet is. Mondhatni neki van az egyik legjobb munkája: ijesztgethet. De nem akárhogy. James Wan azt akarja, hogy haláli jól szórakozzunk, így nem csoda ha a tartalmi kraft néha egészen a velőnkig hatol.
A sztori nagyjából annyi, hogy egy négygyerekes egyedülálló családanya nehézkesen nevelgeti csöppségeit az angliai Einfieldben. Nem elég, hogy a sorsuk nyomorúságos, idővel még bizarr dolgok is történnek a vén házban. Az anya a Warren házaspár segítségét kéri, ám még nekik is, ami egyszerű rutinmelónak tűnik, az később a durva valósággá válik. Ráadásul, itt nem csak a megszállt família, de kedvenc démonűzőink létjogosultsága is veszélybe kerül.
Furcsa, mert habár James Wan második szellemirtós története a végeredményt tekintve nem múlja felül az előzőt, még így is egy összességiben teljesen korrektül kivitelezett borzongós két órát kapunk. Ugyanis habár sokkoló mozzanatokból nem bővelkedik a film, amije van, az nagyon megmozgatja a fóbiafaktorainkat. A játékidő első felében pár (a látszólag teljesen átlagos sztoriba ültetett )"jump scare"-es riogatásnál nem igazán kapunk többet. Sőt azt lehet érezni, hogy olyan elemeket sorakoztat fel a film, amellyel bármely borzongásra vágyót kilehet elégíteni (egy ideig).: Van egy ház, amely valamilyen rosszindulatú démontól/szellemtől teljes, persze nem a Gasper-félék, hanem a durvábbik fajta szállta meg az édes otthont. Természetesen kell egy család is, akik alsóbb társadalmi helyzetben élnek, és ízig-vérig le lehet róluk nyúzni a bőrt. Na meg azok a gyerekek sem maradhatnak ki, akik hangszáljaikat beizzítva végigsikíthatják az egész alkotást. Ki kell választani a gyerkőcszínészek közül a legtehetségesebbet, akit megszállhat a démon, és már kezdődhet is a móka. Ezután jön még az egyház, a "Mi Atyánk", a sok repülő tárgy, na meg egy,-vagy két szakember, aki(k) a szellemirtásért felelnek. Ha mindez megvan, a siker garantált. Nos James Wan is azt hihette, hogy a lécet magasra tevő rajongóknak ez elég. Sajna ez esetben tévedésben élt.
A 2013-as siker után, a készítők ismételten a Warren házaspár feljegyzett paranormális jelenségeiből merítkeztek, most az egyik leghíresebb és legjobban dokumentált esetükkel találkozhatunk a mozivásznon, azaz az Einfield-i kísértetjárással.
Furcsa, mert habár James Wan második szellemirtós története a végeredményt tekintve nem múlja felül az előzőt, még így is egy összességiben teljesen korrektül kivitelezett borzongós két órát kapunk. Ugyanis habár sokkoló mozzanatokból nem bővelkedik a film, amije van, az nagyon megmozgatja a fóbiafaktorainkat. A játékidő első felében pár (a látszólag teljesen átlagos sztoriba ültetett )"jump scare"-es riogatásnál nem igazán kapunk többet. Sőt azt lehet érezni, hogy olyan elemeket sorakoztat fel a film, amellyel bármely borzongásra vágyót kilehet elégíteni (egy ideig).: Van egy ház, amely valamilyen rosszindulatú démontól/szellemtől teljes, persze nem a Gasper-félék, hanem a durvábbik fajta szállta meg az édes otthont. Természetesen kell egy család is, akik alsóbb társadalmi helyzetben élnek, és ízig-vérig le lehet róluk nyúzni a bőrt. Na meg azok a gyerekek sem maradhatnak ki, akik hangszáljaikat beizzítva végigsikíthatják az egész alkotást. Ki kell választani a gyerkőcszínészek közül a legtehetségesebbet, akit megszállhat a démon, és már kezdődhet is a móka. Ezután jön még az egyház, a "Mi Atyánk", a sok repülő tárgy, na meg egy,-vagy két szakember, aki(k) a szellemirtásért felelnek. Ha mindez megvan, a siker garantált. Nos James Wan is azt hihette, hogy a lécet magasra tevő rajongóknak ez elég. Sajna ez esetben tévedésben élt.
A fent említettek adják a löketet a film nagy részének, mely önmagában kissé elcsépeltnek tűnik, ugyanis azon kívül, hogy egy-két nyomasztó momentummal szolgál az alkotás , nem igazán állja meg a helyét a műfajban. Igaz, ami igaz, a horror zsáner jellemzői is visszakacsintanak néhányszor, ám a tartalom alapján inkább tűnik a film egy pszicho-drámának, semmint horrornak. Sokszor unalomba menő a cselekmény és van, hogy a szereplők sem tudják mit is akarnak elérni a mozzanataikkal. Kérdem én, akkor nekem kéne tudni?
Ám senki ne veszítse el a reményt, ugyanis amit a játékidő második felében elénk dobnak a készítők, az már tényleg parás. Ráadásul James Wan még történetileg is tud nagy fordulatokat okozni a filmben, sőt flashbackeken keresztül egyszerre sokkolja az emberi elmét,-és tár elénk meglepő csavarral átszőtt rejtélyes momentumokat, melyek habár csak a mozi végén nyerik el értelmüket, akkor nagyon nagyot ütnek. Tehát bátran mondhatom, hogy habár az a fránya "házi szellem" nem fogja kirepíteni a kukoricát a kezünkből, vannak más lények amik miatt még az üdítőnk is kiborul.
Összességiben a horrorrajongók nem fognak csodaként tekinteni e műre, ám ha mi, egyszerű nézők nem fűzünk magas elvárásokat a filmhez, akár még élvezhetjük is. Most nyáron jön ki a Lights out, szintén csak e zsánerben bemutatandó, vérfagyasztónak ígérkező mozi, melyben James Wan a produceri székben foglalt helyet, így reméljük, hogy azt azért sikerült ennél kissé parásabbá varázsolnia.
Végezetül: -Ha démon jár a házatokban, tegyetek be egy Presly zeneszámot, ugyanis az Elvis-i a rossz hangulatot...
IMDB: 8,4
Rotten Tomatoes: 74%
Előzetes:
Ti melyik részt gondoljátok a jobbnak?
Szerintetek parás volt a film?
Írjátok meg kommentben, és kövessétek a Starlit webmagazint Facebookon és Twitteren is!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése