Szenilla nyomában

Szenilla nyomában

(Egy emlékezethiányos kishal emlékezetes kalandja)

   Bő 13 éve a fene sem gondolta volna, hogy a halaknak lennének érzelmei. Na meg azt sem, hogy a Pixar az előbbi ötletet felhasználva felszínre képes hozni a mi érzelmeinket. Nem csoda hát, ha a mélyvízi kalandok folytatást kapnak, ugyanis anno a Némó nyomában című filmjük "úszott és evezett" a dicsőségben, valamint nem kevés zöldhasút hozott a Pixarnak. Most Szenilla történetének bemutatásával, a stúdió egy újabb siker nyomában jár.
    Hogy mi változott az elmúlt időkben?- Azon kívül, hogy Némó szinkronhangja felcseperedett, igazából semmi. Azaz mégis. A Disney a Pixarral egyetemben elsősorban gyermek meséket gyárt, ám utóbbi felnőtteknek szóló popkulturális jelentésekkel is megfűszerezi alkotásait, így azon filmek az idősebb korosztály szemében is jobban kedveltebbek. Természetesen a varázslatos Disney produkciók is nagy rajongótáborral rendelkeznek, bár inkább a kisebbek körében. Amióta viszont e két stúdió egybekelt, azóta az idősebb korosztály is bátrabban és lelkesebben ül be az amúgy gyermekfilmekre, ráadásul így kicsiknek és nagyoknak is felejthetetlen élményei lesznek (kivéve, ha Szenilla félék is beülnek a moziba).

   A sztori egyszerű, de nagyszerű. Körülbelül fél évvel járunk a Némó nyomában után, és Szenilla békésen és felhőmentesen éli mindennapjait újdonsült barátaival. Ám egy nap emlékezethiányos doktorhalunk egy olyan momentumra eszmél rá, mely tettekre csigázza fel. Elvesztett szüleivel kapcsolatos ez az emlék, így nem habozik, ismét bejárja a fél óceánt, csobban egyet a vízi élményparkban, közben pedig fáradhatatlanul keresi felmenőit. Nincs könnyű dolga, ám ha az ember (akarom mondani hal) elszánt és árad belőle a szeretet, akkor nincs olyan, hogy lehetetlen.

   A bohóchalak még mindig nem tudnak egy viccet sem, ám ettől függetlenül még mindig mókásak. Igaz, itt most a memóriazavaros Szenilla nyomában járunk és bátran állítom, hogy az ő sztorija is van annyira kraftos, mint  Némóé. Főhősnőnk önmagában egy érdekes jellemmel rendelkező karakter, így nagyon jó, hogy a készítők egy saját film keretében adtak lehetőséget neki kibontakozni. Kissé idegesítő, kissé bugyuta, de a szíve a helyén van. Lényegében ugyanez mondható el a filmről is. A 2003-as alkotást ugyan nem éri utol, de nem is ez volt a cél. Sokkal inkább az, hogy egy szívszorító történeten keresztül lehessünk tanúi egy doktorhal izgalmas vízi kalandjainak.

   A film nagyon ügyesen építkezik az előzményrészre, megannyi kulcsfontosságú, jól ismert momentum, szereplő elevenedik fel ismét előttünk, kezdve a kissé füvesnek tűnő, számomra kedvenc karaktertől Cool-tól egészen Plecsni-tanárúrig, melyet természetesen kiegészítenek az abszolút szerethető, új szereplők is.

   Mint korábban említettem, a Disney-Pixar páros itt is ügyesen teszi bele az alkotásba a maga mesteri elemeit. Találkozhatunk gyermekien aranyos figurákkal, de popkulturális jelenségekkel is. Sőt olykor-olykor úgy érezni, hogy az idősebbek kedvéért még néha egy-egy való életből vett életképet kiparodizáló képsorral is szembe kerülünk a vásznon. Ott van például a vízi élménypark, meg az azt meglátogató sok bamba kölyök, akik úgy tesznek mintha sohasem láttak volna halakat, szegény teremtmények meg csak élik életüket, mintha mi sem történne (mely bizonyára komoly erőfeszítést igényelhet, elvégre kit nem hozna lámpalázba a sok rá meredő szempár). Ebből adódóan több gúnyos szóviccet tartalmaz a film, mint amennyi eredetileg humorosnak szánt poént.

   Igazából minden megvan, ami okot adhatna arra, hogy jobbnak tartsuk ezt az alkotást, mint az előző óceános kalandot, ám számomra hiányzott belőle valami. Valami ami, elgondolkodtatott volna.  Ennek a hiányérzetnek persze lehet az az oka, hogy már kis híján felnőttem, de erre azért nem fognám . Több mondanivalót vártam volna egy Disney-Pixar mesétől, elvégre a legutóbbi animációk sorra olyan témákat dolgoznak fel, amelyek emlékezetesek maradtak számunkra (pl.: Agymanók, Zootropolis). Nem mintha itt nem jelenne meg pár univerzális probléma, elvégre jó pár jelenet tartalmazza a kiközösítéssel, családhiány,-elvesztéssel járó későbbi jellemváltozások bemutatását, ám ezek kevésbé hitelesek, egyszerűen csak az orrunk alá vannak dörgölve, vagy éppen unalmasan újra felhasználva, mely másodjára már nem köt le minket annyira. De nincs ok aggodalomra, ettől ez még ugyanúgy egy szórakoztató alkotás.

  Összegezve senki sem fogja megbánni, ha beül a filmre, ám jobb, ha nem fűzünk eget-rengető elvárásokat az alkotáshoz, ugyanis akkor beleeshetünk a csalódás gödrébe ( ne tessék hasonlítgatni elődjével!). A látvány még mindig Disney-s, illetve még annál is jobb, a karakterek még mindig Pixar-osak, minden(ki) vicces, szórakoztató, ez az alkotás"tuti befutó" gyerekfilmkeresést illetően. Hála a víznek, a színvonal még mindig a régi.

Végezetül: -Kissé gyerekes megközelítés, de mégis, hogyhogy az emberek nem veszik észre a beszélő, ordító, autóvezető halakat?...

IMDB:   8,1

Rotten Tomatoes:   94%

Előzetes:

Nektek, hogy tetszett a film?

Az új szereplők közül kit szerettek a legjobban?

Írjátok meg kommentben, és kövessétek a Starlit webmagazint Facebookon és Twitteren is!

Related Items Film Külföldi